A hazai lakásállomány megújítása érdekében háromoldalú megállapodást kötött a Nemzetgazdasági Minisztérium, az ÉMI Nonprofit Kft. és a VELUX Magyarország Kft.
A nukleáris létesítményekben használt egyes beton- és vasbeton szerkezetek különleges hatásokat kell kibírjanak, azaz a „szokásos” igénybevételeken túl valamilyen különleges terhelésnek vannak folyamatosan vagy rövidebb időn keresztül kitéve (pl. ionizáló sugárzások, emelt hőmérséklet, bórsav, illetve ezek kombinációi). Ezek a hatások a betonok szilárdságát, összetételét, kémhatását negatívan befolyásolják. Megfelelő betonösszetétel és betonszerkezet esetén ezen negatív hatások jelentősen csökkenthetők.
Elérhető az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján az Otthonfelújítási Program keretében támogatott építési termékek, valamint hő- és melegvíztermelő berendezések listája. Az igényléseket megkönnyítendő, látható továbbá a program megvalósításában kivitelezőként, valamint tanácsadóként opcionálisan bevonható eddig regisztrált vállalkozások listája. A listák folyamatosan bővülnek a vállalkozások regisztrációi alapján.
Június közepén az ÉMI Nonprofit Kft. Szentendrei Tudományos és Technológiai Ipari Parkjában rendezték meg a ConstructSkills4LIFE nemzetközi projekt zárókonferenciája. Azesemény célja a projekt eredményeinek bemutatása és a jövőbeni együttműködések elősegítése volt, mely az építőipar és az építőipari szakemberképzés meghatározó szereplőinek találkozására biztosított lehetőséget.
Az ÉMI Nonprofit Kft. 2024. április 30-i hatállyal az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tulajdonosi joggyakorlása alatt folytatja munkáját. Az új tulajdonos megbízásából az ügyvezetői feladatokat Mayer András vette át. Az ÉMI korábban is számos ágazati feladat tekintetében működött együtt az ÉKM-mel, a kabinet pedig továbbra is számít a Társaság mérnöki szaktudására.
Az ÉMI a kormány fenntartható gazdaság- és iparfejlesztési céljaival összhangban elindította az építési termékek egyszerűsített környezeti értékeléséhez kapcsolódó információs rendszert. Az adatbázisban fellelhető információk támogatják a zöld átállást is az ágazatban.
Az ÉMI Tanúsítási Irodája - a jogszabályi kijelölés alapján végzett tanúsítási tevékenysége mellett - megkezdte önkéntes tanúsítási tevékenységét és kiadta az első Önkéntes Üzemi Gyártásellenőrzés Megfelelőségi Tanúsítványokat.
Az ÉMI szentendrei Tudásközpontja adott helyszínt október 6-án a brüsszeli székhelyű ENBRI (European Network of Building Research Institutes - az Építéskutatási Intézetek Európai Hálózata) nemzetközi szervezet vezetőségi ülésének. Az eseményen, a szervezet eddigi elnöke, dr. Matolcsy Károly, az ÉMI nemzetközi tudományos főmunkatársa hivatalosan is átadta a vezetői posztját a soron következő elnöknek.
Szeptember 29-én adták át az ÉMI Nemzeti Mintaházpark és Látogatóközpont fejlesztés első épületét. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az eseményen úgy fogalmazott: az ÉMI, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium háttérintézményeként kulcsszereplő a kormány építőipar fejlesztését célzó terveiben.
A Magyar Higiénikusok Társasága idén a 48. vándorgyűlését szervezte meg, melynek ezúttal Társaságunk adott helyszínt. A rendezvény idei fókuszpontja az épített környezet egészségre gyakorolt hatása, melyről Müller Cecília tisztifőorvos és Buday-Malik Adrienn, az ÉMI vezérigazgatója folytatott egyeztetést a megnyitót megelőzően.
Az ÉMI Nonprofit Kft. - az Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottság (ÉMSZB) Titkárságaként - egy, a Magyar Építőkémia és Vakolat Szövetség (MÉVSZ) által és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) közreműködésével kidolgozott „Műgyanta padlóbevonatok kialakítása” című új építésügyi műszaki irányelv-tervezetet készített elő, amely 2023. szeptember 15. (péntek) napjáig véleményezhető.
Május 25-én került megrendezésre az ÉMI Szentendrei Tudományos és Technológiai Ipari Parkjában a ConstructSkills4LIFE projekt szakmai konferenciája. A megfelelő számú és képességgel rendelkező építőipari szakemberek megléte elengedhetetlen a 2030-as, valamint 2050-es épületenergetikai és klíma célok eléréséhez, mely előmozdítása érdekében az ÉMI konzorciumvezetésével megvalósuló program lehetőséget biztosít az építőipari szereplők bevonásával a szakmai párbeszéd élénkítésére.
Április 24-26. között rendezték meg a Szakmát a kézbe! – 16. Szakma Sztár Fesztivált a Hungexpon. Az esemény keretében valósult meg a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny, aminek több ÉMI-s vonatkozása is van.
Az Európai Bizottság 761/PP/GRO/IMA/19/1133/11140 számú pályázati felhívása alapján létrehozott projekt célja a homlokzati tűzterjedési jellemzők értékelésére szolgáló módszertan véglegesítése.
Április 13. és 14. között került megrendezésre a Pollack Expo, az egyetem, az ipar és a mérnöktársadalom találkozóhelye. Az iparág meghatározó szereplőjeként az ÉMI sem hiányozhatott az előadók és a kiállítók közül.
Együttműködési szerződést írt alá az ÉMI a Fertighauszentrum BLAUE LAGUNE bécsi mintaházparkkal. A megállapodás célja az ÉMI által tervezett szentendrei, valamint a bécsi, 30 éve üzemelő mintaházpark közötti tapasztalatok és jó gyakorlatok cseréje, mely nagyban támogatja majd a hazai látogatóközpont megfelelő előkészítését.
A 2023-as Construma ideje alatt Társaságunk több, stratégiailag kiemelt jelentőségű megállapodást kötött hazai és nemzetközi partnerszervezetekkel, illetve erősítette meg korábbi szövetségét. Az ÉMI partnerségre lépett a szlovén építésügyi intézménnyel, valamint megerősítette és kiegészítette korábban kötött megállapodását a lengyel társintézettel is.
A műemlékek a múltunknak, sokszínű kultúránknak a lenyomatai, éppen ezért közös kötelességünk óvni épített örökségünket. Az ÉMI elkötelezett ebben az értékteremtő munkában és számos műemlék rekonstrukciójában vesz részt. Ma, a műemlékvédelmi világnapon ezekbe a folyamatokba engedünk egy kis betekintést.
A 2023-as Construma témája az energiahatékonyság, az energiatakarékos otthonok és a fenntarthatóság volt. Az ÉMI standjára látogatók is számos szakmai előadást, kerekasztal beszélgetést hallgathattak meg a témában és az ágazat további aktuális kérdéseiben. Mindezeken túl az öt napos szakmai rendezvényen Társaságunk több, stratégiailag kiemelt jelentőségű megállapodást kötött hazai és nemzetközi partnerszervezetekkel.
Háromoldalú stratégiai együttműködési megállapodást kötött március 29-én, a Construma építőipari szakkiállításon az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft., az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és a Magyar Mérnöki Kamara (MMK).
2023. március 29. és április 2. között rendezik meg hazánk legnagyobb, nemzetközileg is elismert építőipari szakkiállítását és vásárát, a Construmát! Az ágazat meghatározó szereplőjeként az ÉMI Nonprofit Kft. ebben az évben sem hiányozhat az öt napos eseményről.
Az Energiaügyi Minisztérium támogatásával, az ÉMI Nonprofit Kft. szervezésében idén tavasszal immár 11. alkalommal kerül megrendezésre az ország legnagyobb, illegális hulladéklerakás felszámolását célzó közösségi kampánya, a TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért rendezvénysorozat.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc 175. évfordulójának alkalmából a Gazdaságfejlesztési Minisztérium állami kitüntetéseket adott át. Legnagyobb büszkeségünkre az ÉMI két munkatársát is elismerésre méltónak találták, és a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetését vehették át.
Az ÉMI elkötelezett a hazai oktatás támogatása mellett, célunk, hogy minél több fiatal számára váljon vonzóvá az építéságazat és ők átfogó, naprakész tudást szerezzenek. Éppen ezért örömmel fogadjuk a kapcsolódó képzésekben résztvevő diákokat szentendrei központunkban, így nemrégiben a BKSZC Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Technikumból érkezett tanulókat is.
60 éves lett az ÉMI: 1963. február 12-én alapították meg jogelődünket, az Építésügyi Minőségvizsgáló Intézetet. Társaságunk napjainkra az építéságazat tudásközpontjává vált, hiszen az épület- és építőanyag-ipari minőségellenőrzés mellett kutatás-fejlesztéssel, szakember-képzéssel, tudás-megosztással és az épített környezet fenntarthatóságát elősegítő számos szolgáltatást végzünk.
Izgalmas eseménynek adott otthont Magyarország az elmúlt héten: hazánkban zajlott a több ország együttműködésében megvalósuló POCITYF projekt éves konzorciumi ülése. Az ÉMI a projekt hazai partnereként szervezte meg a három napos eseményt, melynek keretében a közel száz fős nemzetközi delegáció a szentendrei központunkba is ellátogatott.
Csütörtökön adták át az ÉMI székhelyén a 2022-es Európai Hulladékcsökkentési Hét elismeréseit. A díjakat Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára adta át a szemléletformáló akciók megvalósítóinak. Az eseményen Buday-Malik Adrienn, az ÉMI vezérigazgatója kiemelte: egy ilyen eseménynek az élhető jövőre való törekvés mellett közösségépítő ereje is van.
Szakmai látogatást tett az ÉMI-nél a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára, Túri Anikó. A látogatás célja a tárca szakmai felügyelete alá tartozó ÉMI jelenlegi kiemelt feladatainak és fejlesztési terveinek áttekintése volt.
Annak ellenére, hogy az esztrichek széles körben használatosak, velük kapcsolatban sok félreértés és a fontos ismeretek hiánya tapasztalható nem csak a laikus lakossági felhasználók, hanem a szakemberek körében is.
Az ÉMI Nonprofit Kft. továbbra is sikeresen teljesít az Európai Uniós közvetlen finanszírozású projektek területén. Tásaságunk kiemelten fontosnak tartja a kutatási és innovációs tevékenységek, valamint a hazai építésgazdasági célkitűzések megvalósításának támogatását.
Megjelent az Épületen belüli komfort-tényezők követelményei (Hő- és levegőminőségi komfort) című építésügyi műszaki irányelv
Többéves sikeres szakmai együttműködést követően Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egyetértésével és támogatásával az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. 100%-os kizárólagos tulajdonosa lett a TERC Kft.-nek.
2022. október 14-én Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az ÉMI szentendrei székhelyén tett látogatást a tulajdonosi joggyakorló képviseletében.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter 2022. június 15. napjától Buday-Malik Adriennt nevezte ki a ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatójának
Idén immár tizedik alkalommal valósult meg hazánk legnagyobb belföldi hulladékgyűjtő eseménye, a „TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért” akció, melyre 2022. április 19-től lehetett regisztrálni.
A Digitális Jólét Program 2022 januárjában elindította az Okos Város Piactér nevű online platformot, amelyen keresztül az okosváros-termékek szállítói, fejlesztői és a potenciális megrendelők gyorsabban és az eddigieknél egyszerűbben találhatnak egymásra. Az Okos Város Piactérre regisztráló önkormányzatok olyan hitelesített információkhoz jutnak, amelyeknek köszönhetően megalapozott döntést hozhatnak arról, hogy mely termékek és szolgáltatások támogatják leghatékonyabban digitális fejlesztéseiket.
Az ÉMI Nonprofit Kft. honlapján három új, az Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottság (ÉMSZB) által elfogadott építésügyi műszaki irányelv került közzétételre. A korábbiakhoz hasonlóan az új irányelveket is az ÉMI, mint az ÉMSZB titkársága készítette és terjesztette elő.
Hogyan csökkenthetjük az épületek hatását a környezetre? Ehhez segít az LCA Center Egyesület által koordinált IS-SusCon (Spread of Innovative Solution for SUStainable CONstruction) nemzetközi Erasmus+ projekt. Fő célja az egyelőre inkább az üzleti életben elterjedt életciklus-szemléletű gondolkodás megismertetése a szakemberek mellett a lakosság körében is.
Furcsa helyzet, ahogy a fenntarthatósági törekvések és a járvány utáni hatások találkoznak és talán külön nem is említhető módon alakítják a világot. Az elmúlt két év sikerein felbuzdulva idén is megrendezték a WASTEREVOLUTION fenntarthatósági meetupot.
Tájékoztatjuk az Érdeklődőket, hogy az európai szabályozási környezethez és a 14/2019. (VI.12.) ITM rendelet 2021. december 30-tól hatályos rendelkezéseihez igazodva, valamint egyes előlegfolyósítási feltételek enyhítése okán 2022. január 24. napján módosításra kerültek a pályázati kiírás 4.5, 7.3 és 11.3 pontjainak egyes szakaszai. A módosítások vastag dőlt betűvel kerültek jelzésre a módosított pályázati kiírásban.
Az IS-SusCon projekt célja a fenntartható építészeti megoldások bemutatása, az LCA alapú szemlélet és a környezettudatosság erősítése a lakosság körében.
2021. október 25-26-án tartotta éves kongresszusát az IFD, a Nemzetközi Tetőfedő Szövetség a németországi Marburgban, a Szövetség hivatalos székhelyén. Az ÉMI-t Dr. Matolcsy Károly képviselte, aki a szövetség munkájában a NEWCOM projekt kapcsán vett részt.
A 2021.10.28-29-én a spanyolországi Valenciában került megrendezésre az Agorada2021+ kétnapos konferencia, melynek témája a fenntarthatóság, azon belül is a projektek fenntartható finanszírozása volt.
Ismételten módosult a 2021. október 18. napján megjelent „Az ÉMI Nemzeti Mintaházpark és Látogatóközpontban megépíthető energiahatékony és korszerű családi lakóépületek komplex megvalósításának (tervezés és kivitelezés) egyedi támogatási kérelmeihez” című (ÉPÍTŐ-6-MHÁZ-2021 kódszámú) Tájékoztató.
Az Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottság (ÉMSZB) 2021. szeptember 21-én tartotta az ÉMI Nonprofit Kft. szentendrei központjában idei 1. ülését, ezúttal újra a megszokott személyes formában. Az ülésen négy építésügyi műszaki irányelv-tervezet került elfogadásra, amelyek a kiadványszerkesztést követően az ÉMI Nonprofit Kft. honlapján jelennek meg, illetve további hat témajavaslatot, valamint egy-egy építésügyi műszaki irányelv-módosítást és építésügyi műszaki irányelv visszavonást fogadott el a szakmai testület.
A hazai építéságazat a rohamos fejlődésével és az építési beruházások számának töretlen növekedésével az egyik legnagyobb sikerágazattá vált, azonban az utóbbi hónapokban tapasztalt építési termékek hiánya, illetve drasztikus áremelkedése fennakadásokat okozhat az építkezések határidőre történő befejezését illetően. Az ágazat gördülékeny előrehaladása érdekében a kormány átfogó intézkedési tervének részeként egy regisztrációs felület került kialakításra – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese. Ezen a felületen az építési alapanyag és termék hiányával küzdő vállalkozások jelezni tudják, hogy mely termékek beszerzése hátráltatja folyamatban lévő beruházásaikat.
A legkorszerűbb ismereteket sajátíthatták el a Magyar Mérnöki Kamara által az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.-vel, a Magyar Építész Kamarával, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével, a Magyar Projektmenedzsment Szövetséggel, valamint a Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetségével közösen szervezett Beruházáslebonyolítói Mesteriskola résztvevői. A harmadik Mesteriskola okleveleit június 18-án adták át ünnepélyes keretek között Budapesten.
Az ÉMI Megfelelőségértékelő központjának vezetője, Pataki Erika az épített környezet minőségének javulásához és az új, innovatív megoldások elterjedéséhez nagyban hozzájáruló magas színvonalú munkájának elismeréseként kapott oklevelet Palkovics László innovációs és technológiai miniszertől.
Az ÉMI innovációért felelős vezérigazgató-helyettese, Buday-Malik Adrienn „Fókuszban a fenntarthatóság – Nincs több idő várni!” címmel tartott előadást június 8-án az FM & Hybrid Office 2021 konferencián. A Portfolio által szervezett eseményen bemutatott előadásában kitért a koronavírus magyar építésgazdaságra gyakorolt hatásaira, illetve kiemelte, az ÉMI az építésgazdaság 5.0. paradigmát képviseli, ami a technológiai fejlesztést, az innovációt és a körforgásos megoldásokat igyekszik beépíteni az ágazatba.
Szakmai partnerként és előadóként vesz részt az ÉMI a június 8-i FM & Hybrid Office, valamint az építéságazat egyik legmeghatározóbb eseményén, az Építőipar 2021 konferencián június 10-én.
A megfelelő műszaki szabályozással az építési beruházások – legyen az állami nagyberuházás, vagy lakossági építkezés – műszaki tartalma egyértelműbb, ellenőrzése hatékonyabb lehet, ami a minőségi kivitelezést támogatja. Az ÉMI ezért meghatározó szerepet vállal a műszaki szabályozásban, kiemelten az építési műszaki irányelvek előkészítése terén. Célunk, hogy tevékenységünkkel híd szerepet töltsünk be az építtetők, beruházók és a szakmagyakorlók között. Az ÉMSZB titkárságaként az ÉMI az NVKP kutatás-fejlesztési projekt keretében két új irányelvet készített elő, melyek 2021. március 22. és április 22. között véleményezhetők.
Módosultak a 2020. december 18. napján megjelent az Okos költségmegosztás alkalmazásának elterjesztése, radiátor csere program ZFR-ÉMI-TÁV/2020 Pályázati Kiírás egyes pontjai.
Az építéságazat aktuális kérdéseiről, így több más mellett az ÉPÍTŐ-5 támogatási programról nyújtott tájékoztatást a résztvevőknek az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) február végi, kibővített elnökségi ülésén Gyutai Csaba, az ÉMI vezérigazgatója.
A 2020. december 17. napján megjelent „Víziközművek Állami Rekonstrukciós Alapjából nyújtható támogatásra” című (VÁRA-ÉMI-2020 kódszámú) Pályázati Kiírás a pályázat benyújtásának időtartalmára vonatkozó pontja a következők szerint módosult.
A Mandiner decemberi lapszámában jelent meg az ÉMI vezérigazgatójával, Gyutai Csabával készített interjú, melyben olyan fogalmakat egyértelműsítettek, mint a műszaki ellenőr vagy lebonyolító, de szó esett a jövő irányvonalairól, és arról is, mi adja az ÉMI egyediségét ezen a szakmai területen.
Korábbi tájékoztatásunknak megfelelően a mai napon, 2021.02.19-én 14 órakor lezárult a támogatási programra történő benyújtások határideje.
Ezúton nyújtunk tájékoztatást, hogy az ÉPÍTŐ-5.2021.5. kiírás kapcsán beérkezett igények elérték a keretösszeg másfélszeresét, ezért a Tájékoztatóban foglaltak értelmében felfüggesztésre kerül a Támogatási program.
Elindult a harmadik Beruházáslebonyolítói Mesteriskola, amelynek előkészítésében és lebonyolításában aktív szerepet vállalt és vállal az ÉMI, valamint előadókat delegált a képzésre több témakörben. A mesteriskola célja, hogy a már több éves gyakorlattal rendelkező mérnökök az ágazat elismert vezető szakembereitől szerzett tudással sikeresebben tudják irányítani a beruházásokat.
Módosult a 2021. január 18. napján megjelent „Az építőipari ágazat technológiai korszerűsítésére, hatékonyságának növelésére irányuló támogatás igénylésének feltételeiről 2021/1.” című (ÉPÍTŐ-5.2021.5. kódszámú) Tájékoztató.
A 2020-as év az ÉMI-t is komoly kihívások elé állította. Az állami tulajdonú, ugyanakkor piaci alapon is működő ÉMI jól igazodott a váratlan helyzetekhez, sikeresen vette 2020 akadályait, sőt, kiemelkedő szakmai eredményekben bővelkedő évet tudhat maga mögött a mérnöki, műszaki és a kutatás-fejlesztési tevékenysége terén egyaránt.
A mandiner.hu az ÉMI szentendrei Tudományos és Technológiai Parkjában épülő Nemzeti Mintaházparkról számolt be, kiemelve annak céljait, funkcióit.
A Világgazdaság online felületén decemberben megjelent cikk többek között azt foglalja össze, hogyan reagált az ÉMI a 2020-as váratlan helyzetekre, és mit tapasztalt, mely területek kerültek fókuszba az építéságazatban az elmúlt időszakban.
Idén huszadik alkalommal hirdették meg az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását. Az ÉMI-t a középület kategóriában a Karmelita épületegyüttes, a műemlékhelyreállítás, építményrehabilitáció kategóriában pedig az Új Királyi Lovarda épületének felújításában való közreműködéséért elismerésben részesítette a bíráló bizottság.
Tekintse át aktuális terméklistáját és meglévő Nemzeti Műszaki Értékeléseit (NMÉ), hogy kiderüljön, melyek esetében szükséges módosítás, illetve újak elkészítése. Erősítse meg ügyfelei bizalmát termékei iránt a szükséges dokumentumok aktualizálásával, beszerzésével! Mindezt az ÉMI-nél most kedvezményes feltételekkel teheti meg, melyekről kollégáink a megadott elérhetőségen nyújtanak részletes tájékoztatást.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) „Álmodd meg Te az Európai Hulladékcsökkentési Hét legjobb magyar akciószervezőinek járó díjat!” címmel alkotópályázatot hirdet, mely kezelői feladatait az ÉMI látja el.
Az Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottság október 15-én tartotta idei 3. ülését, ezúttal online formában. Az ülésen hat építésügyi műszaki irányelvtervezet került elfogadásra, melyek a kiadványszerkesztést követően az ÉMI Nonprofit Kft. honlapján jelennek meg, illetve további három témajavaslatot fogadott el a szakmai testület.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett Nemzeti Versenyképességi és Kiválósági Program NVKP_16 keretében 2017. március 1-jén indult a „Fokozott ellenálló képességű beton termékek anyagtudományi kísérleti fejlesztése” című projekt, melynek tagja az ÉMI Nonprofit Kft. Konzorciumvezetője a BME, további tagjai pedig az SW Umwelttechnik Mo. Kft.,az MC Bauchemie Építőipari és Kereskedelmi Kft. és a CRH Magyarország Kft. Az ÉMI a projekt időszakos ellenőrzésén kiváló minősítést kapott.
A Győri Szakképzési Centrum Hild József Építőipari Technikum diákjai nyerhettek betekintést az ÉMI labortevékenységébe, valamint megtekintették a Társaság Tudományos és Technológiai Ipari Parkjában lévő zöld demonstrációs irodaépületét, és két mintaházat a jelenleg kialakítás alatt lévő ÉMI Nemzeti Mintaházparkban.
Dr. habil Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár szeptember 30-án online díjátadón értékelte a pályaműveket és emlékeztett rá, hogy Magyarország kiemelt célkitűzése az egyszerhasználatos műanyag termékek forgalmának csökkentése.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Fenntarthatóság Éve 2020 programsorozat keretében „Hasznosítsuk újra, használjuk többször!” címmel figyelemfelhívó és az egyén felelősségét tudatosító, a környezettudatos gondolkodást elősegítő fotópályázatot hirdet. A pályázat kezelői feladatait az ÉMI látja el.
A felújított Károlyi-Csekonics Palotát szeptember 1-jén adták át ünnepélyes keretek között. Az Épületegyüttest a Károli Gáspár Egyetem Bölcsészettudományi Kara fogja használni. A keddi átadó ünnepségen beszédet mondott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára. Az ÉMI Nonprofit Kft. az átfogó rekonstrukciós munkának már az előkészítési szakaszában részt vett tervellenőrként, a nagyberuházás 2017-es megkezdése óta pedig a műszaki ellenőri és lebonyolítói feladatokat látta el.
A fiatalok világnapja alkalmából „Fiatalokkal a fenntarthatóságért” címmel kreatív poszter pályázatot hirdet középiskolások és egyetemisták számára az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) - jelentette be Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár. A pályázat kezelői feladatait az ÉMI látja el.
Az ÉMI Nonprofit Kft. felvonóellenőri képzésre felnőttképzési engedéllyel, valamint vizsgaközponti kijelöléssel rendelkező intézményként Felvonóellenőr (OKJ 62 521 01) felnőttképzést és vizsgát szervez. A képzésre 2020. augusztus 19-ig lehet jelentkezni.
Június végéig 20 gazdasági társaság és szakmai szervezet jelezte részvételi szándékát az ÉMI Nonprofit Kft. által mintaházak megépítésére kiírt pályázatra. Az I. bírálati szakaszhoz augusztus 8-ig nyújthatók be a szükséges dokumentumok.
A hulladék érték, el kell érni, hogy minden hasznosítható termék visszakerüljön a gazdaságba - hangsúlyozta Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára a Legyünk kreatívak hulladékból ötletpályázat díjátadóján. A pályázat kezelői feladatait az ÉMI látta el.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által korábban kiírt „Egyszer használatos műanyagok kreatív felhasználása” pályázatra eredeti, július 10-i határidő helyett augusztus 10-ig lehet benyújtani a pályaműveket. Az alkotásokat az ÉMI címére kell eljuttatni postán vagy személyesen.
Az Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottság idei második ülése 2020. június 26-án zajlott az ÉMI szentendrei székhelyén. Az ülésen további négy Építésügyi Műszaki Irányelvtervezet került elfogadásra, melyek a kiadványszerkesztést követően az ÉMI Nonprofit Kft. honlapján jelennek majd meg.
A Magyar Szabványügyi Testület 2020. június elsején tette közzé az „Égéskésleltető szerrel kezelt, fa és fa alapanyagú építési termékek vizsgálata. A kezelés hatékonyságának értékelése Lindner-módszer alapján” című szabványt, melynek munkaanyagát az ÉMI munkatársai készítették.
A kormány a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hátrányos hatásainak enyhítése, illetve elhárítása érdekében hozta létre a Gazdaságvédelmi Operatív Törzset, melynek vezetője Varga Mihály pénzügyminiszter. A gazdaság átfogó újraindításának céljával létrejött testületnek tagja az ÉMI Nonprofit Kft.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Építésgazdaságért, Infrastrukturális Környezetért és Fenntarthatóságért Felelős Államtitkársága a Fenntarthatóság Éve 2020 programsorozat keretében számos, a fenntarthatóság, környezetünk védelme és az újrahasznosítás fontosságára felhívó pályázatot hirdetett meg. „Az én környezettudatos iskolám” című rajzpályázat győzteseit online díjátadó eseményen köszöntötték június 18-án, csütörtökön.
A megfelelő műszaki szabályozással az építési beruházások – legyen az állami nagyberuházás, vagy lakossági építkezés – műszaki tartalma egyértelműbb, ellenőrzése hatékonyabb lehet, ami a minőségi kivitelezést támogatja. Az ÉMI ezért meghatározó szerepet vállal a műszaki szabályozásban, kiemelten az építési műszaki irányelvek előkészítése terén. Célunk, hogy tevékenységünkkel híd szerepet töltsünk be az építtetők, beruházók és a szakmagyakorlók között. Az ÉMSZB titkárságaként az ÉMI három új irányelvet készített elő, melyek június 22. és július 21. között véleményezhetők.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium „Egyszer használatos műanyagok kreatív felhasználása” címmel kreatív ötletpályázatot hirdet, az egyes műanyagtermékek forgalomba hozatalának korlátozásához, a gyártók innovatív technológiaváltásának támogatásához kapcsolódó intézkedésekről és a műanyagipari klaszterről címmel benyújtott törvényjavaslathoz kapcsolódóan. A pályaműveket július 10-ig várják, a pályázatkezelési feladatokat az ÉMI látja el.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) „Vers- és Novellaíró pályázat a fenntarthatóság jegyében” címmel a Költészet Napja tiszteletére irodalmi pályázatot hirdetett, melyre április közepéig várták a pályaműveket. Az eredményeket Boros Anita államtitkár videókonferencián ismertette .
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá június 8-án az ÉMI Nonprofit Kft. és a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum. A partnerség keretében a két intézmény rendszeres tudás- és tapasztalatcserét, kutatás-fejlesztési projekteket, közös oktatási-képzési programokat valósít meg, valamint stratégiát alkot a hazai épített környezet fenntarthatósága, továbbá az építéságazat fejlődése érdekében. Az ÉMI a Zalaegerszegi mellett a Budapesti Komplex, és a Miskolci Szakképzési Centrumokkal kötött megállapodást.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Építésgazdaságért, Infrastrukturális Környezetért és Fenntarthatóságért Felelős Államtitkársága a Fenntarthatóság Éve 2020 programsorozat keretében számos, a fenntarthatóság, környezetünk védelme és az újrahasznosítás fontosságára felhívó és nevelő pályázatot hirdetett meg. A pályázatok kezelői feladatait az ÉMI látja el. „Az illegális hulladéklerakás felszámolása – szankciók és eszközök” című pályázat eredményét május 29-én hirdették ki.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Építésgazdaságért, Infrastrukturális Környezetért és Fenntarthatóságért Felelős Államtitkársága a Fenntarthatóság Éve 2020 programsorozat keretében számos, a fenntarthatóság, környezetünk védelme és az újrahasznosítás üzenetet hirdető, szemléletformáló pályázatot hirdetett meg. A pályázatok kezelői feladatait az ÉMI látja el.
Hazánkban a május eleji tetőzést követően a jelenlegi adatok alapján lecsengő fázisban lévő koronavírus-járványnak februárban még nem volt gazdasági hatása az építőiparunk teljesítményére. Ez azonban március második felétől kezdődően megváltozott, az építőipari ellátási láncok már megérezték a járványt. Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése kapcsán elmondta, hogy a februári 2,5%-os növekedés után márciusban 3,4%-kal csökkent az építőipari termelés a tavalyi év azonos időszakához képest.
A Magyar Építőipar szakmai folyóirat Kiadója a rendkívüli helyzetre való tekintettel online hozzáférhetővé teszi a legújabb lapszámát. A nagy múltú kiadvány így bárki számára ingyen hozzáférhető.
Az ÉMI Nonprofit Kft. az elmúlt hetekben négy új, az Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottság (ÉMSZB) által elfogadott építésügyi műszaki irányelvet tett közzé. Az előzőekhez hasonlóan az új irányelveket is az ÉMI, mint az ÉMSZB titkársága készítette és terjesztette elő.
2020. április 30-ig tizennyolc gazdasági társaság és szakmai szervezet jelezte részvételi szándékát az ÉMI Nonprofit Kft. energiahatékony és innovatív lakóépületek tervezésére és kivitelezésére kiírt pályázatával kapcsolatban. A jelentős érdeklődésre tekintettel a kiíró ÉMI a határidők meghosszabbításáról döntött, illetve több ponton is könnyítette a kiírás feltételeit. Az új határidő értelmében az érdeklődők június 30.-ig nyújthatják be szándéknyilatkozataikat.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) „Legyünk kreatívak hulladékból! címmel ötletpályázatot hirdet a Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából. Az innováció és a zöld jövő megteremtésére irányuló pályázatra bárki szabadon jelentkezhet, akinek ötlete nyomán hulladék újrahasznosításával új alkotás születik. A pályázatra június 1-ig lehet jelentkezni, a pályázat kezelői feladatait az ÉMI látja el.
Az ÉMI mérnöki szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese, Fisi Tamás Roland többek között a Nemzeti Kastélyprogram felújítási projektjeiben végzett munkájának elismeréseként kapott oklevelet Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől.
Az ÉMI Nonprofit Kft. 2015-ben kötött kutatás-fejlesztési megállapodást a CNERIB (Centre National d' Etudes et de Recherches Intégrées du Bâtiment) állami tulajdonú algériai társszervezettel. Az együttműködés célja - öt tevékenységi területen - közös kutatási munka végzése volt.. Az öt éves projekt kiemelt jelentőségű eredményekkel zárult.
Határidejéhez közeledik az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kiírt idei első kettő, általános- és középiskolások, valamint egyetemi hallgatók körét célzó, a fenntarthatóság jegyében meghirdetett pályázat. A megmérettetésre még nem késő jelentkezni: az elkészült pályamunkák április 15-én éjfélig e-mailben is beküldhetőek.
Ezúton szeretnénk felhívni pályázóink és az érdeklődők figyelmét, hogy az ÉMI Nemzeti Mintaházparkban megépíthető energiahatékony és innovatív lakóépületek tervezésére és kivitelezésére kiírt pályázati felhívás módosult. Április 30-ig kizárólag szándéknyilatkozat beadása szükséges.
A fenntarthatóság jegyében több pályázati felhívást tett közzé az elmúlt hetekben az Innovációs és Technológiai Minisztérium, amelyekkel a fiatalok bekapcsolódását célozza. Jelenleg egy aktív pályázatra adhatják be az érdeklődők pályázataikat. Bővebb információ és a felhívás részletei hírünkben olvasható. A pályázatok kezelői feladatait az ÉMI Nonprofit Kft. látja el.
Az ÉMI Nonprofit Kft. jelentős szerepet vállal az LCA Center által koordinált IS-SusCon nemzetközi projektben, a fenntartható építészeti megoldások témájában készülő kézikönyv kidolgozásában. A kiadvány elkészítésével a lakossági építtetők környezettudatos építőanyagok használatával kapcsolatos ismereteit és fenntartható döntéseit kívánják támogatni.
Általános iskolás gyermekek számára hirdet rajzpályázatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium „Az én környezettudatos iskolám” címmel. A pályaművek benyújtási határideje május 20. A pályázat kezelői feladatait az ÉMI Nonprofit Kft. látja el.
Befejeződött a „Tüzelőberendezés égéstermék elvezető készítő” (OKJ 31 582 05) résszakképesítést nyújtó tanfolyam, amely 2019. november 22-én indult az ÉMI Nonprofit Kft. szentendrei telephelyén. A képzés célja az volt, hogy az oktatásban résztvevők elsajátítsák az égéstermék-elvezető berendezés építő- szerelő szakma elméleti és gyakorlati ismereteit és azokat a gyakorlatban is alkalmazni tudják.
Az ÉMI Nonprofit Kft. pályázatot ír ki az építőipari ágazati szereplők számára innovatív megoldásaik, termékeik, rendszereik bemutatására egy erre alkalmas mintaház tervezése és megépítése által. Szándéknyilatkozat beadási határideje a részvételt illetően: 2020. április 30.
Vers- és novellaírás pályázatot hirdetett a fenntarthatóság jegyében az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A pályaművek benyújtási határideje április 15. A pályázat kezelői feladatait az ÉMI Nonprofit Kft. látja el.
Az ÉMI Nonprofit Kft. partner és munkacsomagvezető az ír Limerick Institute of Technology koordinálásában megvalósuló, 3 éves futamidejű BIMzeED projektben. A BIMzeED az építőipar jelenlegi és jövőbeli kihívásaira, ezen belül is a képzési igényeire fókuszál azzal a céllal, hogy áthidalja a készségbeli hiányosságokat és elősegítse a munkába állást a jelenlegi európai építőipari piacon.
Egyetemistáknak írt ki pályázatot az illegális hulladéklerakás felszámolása témakörében a kormány - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára Budapesten. A pályázatkezelői feladatokat az ÉMI Nonprofit Kft. látja el.
Történelmi és kulturális szempontból is értékes szerkezetek, tartozékok, illetve elemek kerültek elő a neorokokó stílusban épült Károlyi-Csekonics-palota rekonstrukciója során. Ennek kapcsán a műszaki ellenőri és lebonyolítói feladatokat ellátó ÉMI Nonprofit Kft. helyszíni bejárást szervezett február 6-án.
A digitalizáció térhódításával az ÉMI is egyre több online felületen igyekszik jelen lenni és elérhetővé válni szakmai partnerei és kollégái számára. A Facebook után a LinkedIn felületén is megtalálható profil oldalunk, aktualitásainkról emellett hírlevélben is tájékoztatást adunk a feliratkozók részére.
Február 27-én az impozáns New York Palace épületében kerül sor a Portfolio szervezésében az Építőipar 2020 című szakmai konferenciára, ahol számos, építéságazatot érintő kérdésre igyekeznek választ találni. A nívós eseményen a hazai építőipar meghatározó szereplői, köztük az ÉMI szakemberei által a résztvevők átfogó betekintést nyerhetnek az ágazat legfontosabb aktualitásaiba.
2020. januárjától az ÉMI Megfelelőségértékelő Központja változtatásokat vezet be a műszaki értékelések folyamatában.
November 18-19-én az ÉMI Tudásközpontjában került sor a XIV. Hazai LCA konferenciára. A hazai életciklus menedzsment meghatározó eseményét idén is nagy érdeklődés övezte. Több mint 60 résztvevő látogatott el Szentendrére, hogy a neves előadókat felvonultató ingyenes konferencián tájékozódjon a témában. A szakmai esemény a szervezők képviselőinek köszöntőjét követően Dr. Botos Barbara klímapolitikáért felelős helyettes államtitkárának előadásával vette kezdetét.
Az ÉMI Nonprofit Kft. Tanúsítási Irodája az alábbi nyilatkozatot teszi közzé:
Dr. Matolcsy Károly 2013 óta alelnöke az ENBRI (European Network of Building Research Institutes - az Építéskutatási Intézetek Európai Hálózata) nemzetközi szervezetnek. A 19 tagot tömörítő építésügyi szervezet bizottsága az ÉMI NKft. Tudásközpontjában 2019 szeptemberében tartott találkozóján, a nemzetközileg is elismert építész szakembert választotta elnökévé.
Az előző rendezvényekhez hasonlóan százötven fő feletti hallgatóság előtt tartották meg az ÉMI Non-profit Kft. és a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara közös szakmai továbbképzését. A 2019. szeptember 25-én, Budapesten megtartott eseményen a résztvevők kilenc tartalmas szakmai előadást hallgathattak meg az építéskivitelezés és az építési termékek minősége témakörében.
Az építési termékek forgalombahozatalának alapjai című rendezvénysorozat következő állomásaként rendezi meg az ÉMI interaktív szakmai képzését a szerkezeti fák forgalmazása témakörében. A képzésre november 11-ig lehet jelentkezni.
Az ÉMI több éve tartó szakmai együttműködés keretében rendszeresen szervez konferenciákat az építésfelügyelet területén tevékenykedők számára. A legutóbbi, szeptember 26-i rendezvényen a közös munkákat érintő témákat ismertető szakmai előadásokat hallgathattak meg a résztvevők, majd megtekintették a Solar Decathlon Europe 2019 nemzetközi egyetemi innovációs házépítő verseny keretében felépült mintaházakat.
Az ÉMI által rendezett Solar Decathlon Europe 2019 házépítő verseny nulla energiás házainak szeptember végén zárult kiállítására több mint 15 ezer ember volt kíváncsi. A szoláris falu 2020-ban megújulva, mintaház- és élő laboratóriumként nyitja meg újra kapuit.
Idén tizennegyik alkalommal kerül megrendezésre a hazai életciklus-elemzés meghatározó szakmai rendezvénye az LCA konferencia. A rendezvény az LCA Center Egyesület, az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs NKft. és a Bay Zoltán Nonprofit Kft. közös szervezésében valósul meg. Az érdeklődőket 2019. november 18-19-én, az ÉMI szentendrei telephelyére várják, előadónak október 31. napjáig lehet jelentkezni.
A Solar Decathlon a világ legnevesebb nemzetközi egyetemi innovációs házépítő versenye, így nem meglepő, hogy a Szentendrén megrendezett Solar Decathlon Europe 2019 felépült mintaházaira nemcsak hazánkban, de nemzetközi viszonylatban is nagyfokú érdeklődés mutatkozott. A meghosszabbított kiállítási időszak utolsó napján, szeptember 29-én több mint 800 látogatót fogadó park látogatói között az Egyesült Államokbeli Marymount Egyetem vezetése is a helyszínre érkezett.
Az ÉMI szentendrei Tudományos és Technológiai Ipari Parkjának demonstrációs zöld épületében ülésezett a WFTAO nemzetközi szervezet. Az 1996-ban alakult, az építőipar innovációjának technikai értékelését koordináló és támogató globális hálózat a világ műszaki értékelő szervezeteit tömöríti, jelenleg huszonkét országból. Az ÉMI Nonprofit Kft. 1996-tól a WFTAO rendes tagja.
Folytatódik az építőipari ágazgat technológiai korszerűsítése. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium „Az építőipari ágazat technológiai korszerűsítésére, hatékonyságának növelésére irányuló” 2019/2. számú támogatási programot hirdetett 3 milliárd forintos keretösszeggel. A támogatási program teljeskörű kezelői feladatait az ÉMI Nonprofit Kft. látja el.
Az ÉMI előrelátó és felkészült működésének szerves részét képezi, hogy szakmai konferenciákon való részvétellel magunk is keressük a választ a jövő kihívásaira. Legközelebb szeptember 19-én a Civitas Sapiens ’19 – okos város szakmai konferencia kiállítói között és kerekasztalbeszélgetés során nyílik erre lehetőség.
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke az ÉMI által rendezett Solar Decathlon Europe 2019 (SDE19) nemzetközi egyetemi házépítő verseny fővédnökeként, személyesen látogatott el az esemény helyszínére. Az ÉMI Tudományos és Technológiai Ipari Parkjában megvalósított rendezvényt, és az eredményeképpen felépült mintaházparkot pozitívan értékelte az államfő.
Az ÉMI Nonprofit Kft.-hez számtalan megkeresés érkezik építtetői és vásárlói oldalról, amelyben a könnyűszerkezetes épületek szükséges „engedélyei” felől érdeklődnek. Az alábbi rövid, egyszerű összeállítás segít eligazodni a vonatkozó tudnivalók között.
Az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. 2019. októberében - valószínűleg utolsó alkalommal - „Tüzelőberendezés égéstermék elvezető készítő” (OKJ 31 582 05) résszakképesítést nyújtó tanfolyamot szervez.
Még két hónapig, szeptember 29-ig tekinthetők meg azok az energiahatékony mintaházak, melyeket hazai és külföldi egyetemista csapatok építettek fel az ÉMI ipari parkjában a Solar Decathlon Europe 2019 verseny keretében. Az SDE19 versenyidőszaka július 28-án, ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult.
Július elején befejeződött az ÉMI által szervezett Tüzelőberendezés égéstermék elvezető készítő tanfolyam, amely részszakképesítést nyújtott a résztvevőknek.
A Magyar Szabványügyi Testület 2019. május 22-i közgyűlésén megválasztották az MSZT új elnökét, elnökhelyettesét, a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot és a Szabványügyi Tanács tagjait. Emellett az ÉMI Nonprofit Kft.-t újraválasztották az MSZT Szabványügyi Tanácsába.
Az MSZT/MB 150 Építmények fenntarthatósága nemzeti szabványosító műszaki bizottság 2019. június 18-i ülésén Tóthné dr. Szita Klára dr., az ÉMI Műszaki Fejlesztési Irodájának senior kutatója tartott előadást "Tájékoztatás az LCA konferenciáról, az LCA kapcsolódási pontjai az MSZT/MCS 150 műszaki csoporthoz" címmel.
Ismét százötven fő feletti hallgatóság előtt tartották meg az ÉMI Nonprofit Kft. és a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara közös szakmai továbbképzését. A 2019. június 3-án, Budapesten megtartott rendezvényen a résztvevők nyolc izgalmas szakmai előadást hallgathattak meg az építéskivitelezés és az építési termékek minősége témakörében.
Szerte az országban 14 gyermekintézménynek és 3 műemléknek jut idén támogatás az építőipar legrégebbi jótékonysági összefogása, a Várépítő pályázat jóvoltából. A Budaörsi Városháza dísztermében megtartott eredményhirdetést Tóth Balázs építész, az ÉMI Nonprofit Kft. Szabványügyi és képzési irodavezetője moderálta, aki egyben a pályázat bíráló bizottságának a tagja.
Az MSZT/MB 105 Hőszigetelő anyagok és termékek nemzeti szabványosító műszaki bizottság 2019. június 17-i ülésén Tóth Balázst, az ÉMI Műszaki Szabályozási Igazgatósága Szabványügyi és Képzési Irodavezetőjét választotta meg elnökének.
Az újjáalakult Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottság (ÉMSZB) 2019. június 14-én megtartotta ülését dr. Nagy Ádám - Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára - elnökletével.
Az ÉMI Nonprofit Kft. szakmai konferencia-sorozatot indított 2018. évben azzal a céllal, hogy a szakmai közvélemény minél szélesebb körével ismertesse meg az építésügyi műszaki irányelvtervezeteket és minél többen kifejthessék véleményüket, gondolataikat a témában.
Jó ütemben halad a 2019 júliusában az ÉMI Nonprofit Kft. által megrendezésre kerülő Solar Decathlon Europe 2019 nemzetközi egyetemi innovációs házépítő verseny helyszínének előkészítése.
Az ÉMI 2018-ban indított szakmai konferencia-sorozatának negyedik eseménye Győrben, június 12-én kerül megrendezésre. A program ingyenes, és a részvételért 1 MÉK továbbképzési pont jár.
Az építési termékek forgalombahozatalának alapjai című rendezvénysorozat következő állomásaként tartja meg az ÉMI interaktív szakmai képzését a homlokzatburkolati készletek témakörében. A képzésre május 30-ig lehet jelentkezni.
Stratégiai együttműködési keretmegállapodást írt alá az ÉMI Nonprofit Kft. és a Pannon Egyetem. A két intézmény közötti korábbi együttműködésre alapozva, jelen egyezmény keretében közös kutatás-fejlesztési projekteket és képzési együttműködéseket valósít meg. A megállapodás célja a két szervezet fejlesztési tevékenységeinek sikeres összehangolása.
A keretösszeg kétszeresére érkeztek be támogatási igények az építőipari pályázaton
Az ÉMI Nonprofit Kft. tájékoztatása a Társaság Tűzvédelmi Laboratóriumának működésével kapcsolatosan.
A Magyar Közlöny 58. számában megjelent az Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottságról szóló 6/2019. (IV. 4.) ITM rendelet, valamint a Műszaki Szabályozási Bizottságról szóló 7/2019. (IV. 4.) ITM rendelet, és a fentiekre tekintettel folytatja munkáját a 2017 májusában alakult Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottság (ÉMSZB). Az ÉMSZB titkársági feladatait továbbra is az ÉMI Nonprofit Kft. látja el.
1. International Conference on Engineering Solution for Sustainable Development címmel tartanak szakmai rendezvényt 2019. október 3-4. között a Miskolci Egyetemen. Az ÉMI közreműködésével megvalósuló konferenciára a fenntarthatósághoz kapcsolódó témakörben várják előadók jelentkezését április 30-ig.
Újabb 6 milliárdos támogatási programot írt ki a Kormány az építőipari ágazat technológiai korszerűsítésére, hatékonyságának növelésére. A támogatásra 2019. április 17-től lehet benyújtani a támogatási kérelmeket, melyeknek teljeskörű kezelői feladatait ezúttal is az ÉMI Nonprofit Kft. látja el.
Interaktív rendezvénysorozatot indít az ÉMI, melynek első eseményén, május 9-én a könnyűszerkezetes építési készletek témájában kaphatnak teljeskörű tájékoztatást a résztvevők.
Számos szakmai és lakossági érdeklődőt vonzott az ÉMI standja a 38. Construma nemzetközi építőipari szakkiállításon. Szakmai előadásait, a közönség számára is nyitott szakértői beszélgetéseit, valamint az ÉMI rendezésében megvalósuló Solar Decathlon Europe 2019 verseny bemutatását nagy érdeklődés övezte a Construma mind az öt napján. Sikeres programja mellett az ÉMI a „legszebb stand” különdíját is elnyerte az idei Construmán.
A Solar Decathlon Europe 2019 verseny három csapata mutatta be projektmunkáját az ÉMI standján a Construma első lakossági napján, szombaton. A rendezvény kapcsán szervezett kockaasztal-beszélgetést Dr. Nagy Ádám, az ITM helyettes-államtitkára nyitotta meg. A beszélgetést nagy érdeklődés övezte. Az ÉMI standján stratégiai megbeszélést folytatott Dr. György László államtitkár, valamint az ITM és az ÉMI vezetői munkatársai.
Ismét sikeres napot zárt az ÉMI a Construma második napján, csütörtökön. Az ÉMI standja elismerésben részesült: elnyerte a „Construma 2019 legszebb stand” különdíját. Nagy érdeklődés övezte szakmai programját, előadásait és kockaasztal beszélgetéseit.
Nagy érdeklődés övezte az ÉMI mobil diagnosztikai bemutatóját a 38. Construma építőipar szakkiállításon. Az érdeklődők megismerhették a Solar Decathlon Europe 2019 pályamunkáit a csapatok által készített makettek által, a délutáni szakmai program pedig az ipari padlók témakörében zajlott az ÉMI A pavilonban található 303B standján.
A Magyar Innovációs Szövetség márciusi tisztújító közgyűlésén választmányi taggá választották az ÉMI fejlesztési igazgatóját, Buday-Malik Adriennt.
Március 12. és 14. között rendezték meg a Szakma Kiváló Tanulója Verseny döntőjét, a Szakma Sztár Fesztivált. A rendezvényre immár tizenkettedik alkalommal került sor a Hungexpo területén. Az eseményt idén is Orbán Viktor miniszterelnök úr nyitotta meg. Az ÉMI Nonprofit Kft. immár kilencedik alkalommal támogatta a versenyt.
Az ÉMI Nonprofit Kft. az idei Construma építőipari szakkiállításon is érdekes témákkal, hasznos tudnivalókkal várja a szakmai és lakossági érdeklődőket. Látványos diagnosztikai bemutatók, szakmai előadások és beszélgetések várják az ÉMI A pavilon 303B standjára látogatókat, valamint energiahatékony házak makettjeit is megtekinthetik. Az ÉMI szakmai programján történő részvételért alkalmanként 1 szakmai továbbképzési pont igényelhető.
A 2018. december 27-i Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat és kiemelő Kormány rendelet, melynek értelmében a Kormány támogatja a Solar Decathlon Europe 2019 verseny rendezését. Az erre vonatkozó támogatói okiratot 2019. március 12-én aláírta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Ezt követően kötötte meg az ÉMI vezetése a versenyhez kapcsolódó építési kivitelezést végző vállalkozói szerződést, így a napokban elkezdődik az ÉMI területén az SDE19 tereprendezési munkája.
A Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) döntőjét, a Szakma Sztár Fesztivált idén 12. alkalommal rendezik meg a Hungexpo területén, március 12-14-ig. Az eseményen versengő kőműves-hidegburkoló, ács és szárazépítő szakmák versenybizottsági elnöke ötödik éve Tóth Balázs, az ÉMI szabványügyi irodavezetője. Az ÉMI Nonprofit Kft. is jutalmazza a verseny helyezettjeit.
Az ÉMI és a Magyar Építőanyagipari Szövetség közös szakmai egyeztető fórumot szervezett a Társaság szentendrei Tudásközpontjában. A Dauner Márton vezérigazgató részvételével megtartott február 26-i rendezvényen az ÉMI szakmai vezetése, valamint 15 szakmai szervezet és gyártó képviselője vett részt. Az egyeztetés kiemelt célja volt, hogy a Szövetség tagjai bővebb tájékoztatást kapjanak az ÉMI szolgáltatásaival, tevékenységével kapcsolatban.
Az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. szakmai konferenciát szervezett az építési termékek forgalomba hozatala, betervezése és beépítése, közkeletű elnevezésével a CPR témakörében. Az ÉMI szentendrei Tudományos és Technológiai Parkjában megrendezett konferencián több mint 150 szakember vett részt.
Stratégiai együttműködési keretmegállapodást írt alá az ÉMI Nonprofit Kft. és a Pécsi Tudományegyetem. Az egyezmény keretében a két intézmény rendszeres tudás- és tapasztalatcserét, kutatás-fejlesztési projekteket, valamint közös oktatási programokat valósít meg. A közös munka célja a hazai épített környezet fenntarthatóságának, valamint az építés ágazat fejlődésének támogatása.
Az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. 2019 nyarán rendezi a világhírű Solar Decathlon Europe 2019 (SDE19) nemzetközi egyetemi innovációs házépítő versenyt. A versenyen résztvevő csapatok a júniusban kezdődő építési időszak előtt utoljára a február 21-23-án megrendezett Workshopra látogattak Szentendrére.
Az ÉMI szakmai konferenciát szervez az építési termékek forgalomba hozatala, betervezése és beépítése, közkeletű elnevezésével a CPR témakörében azzal a céllal, hogy a szakma szereplői friss és hiteles információkhoz juthassanak, valamint kifejthessék véleményüket, gondolataikat a témában. A konferencia február 28-án, Szentendrén az ÉMI Tudományos és Technológiai Parkban kerül megrendezésre.
Az ÉMI szentendrei központjában tettek látogatást a Paks II. projekt vezetői. A találkozó célja az ÉMI nukleáris tevékenységének ismertetése mellett a Társaság Paks II. beruházáshoz kapcsolódó szerepvállalásának lehetősége volt.
Az Ipari Parkok Egyesületének meghívására január 14-15-én Magyarországra érkezett Luis Sanz, a Tudományos Parkok Nemzetközi Szövetségének (IASP) főigazgatója. Magyarországi programjának keretében látogatott el az ÉMI Tudományos és Technológiai Park címet viselő székhelyére. A főigazgatót január 15-én fogadta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Az ÉMI sikeres pályázat útján jogosulttá vált a Tudományos és Technológiai Park cím viselésére. A Társaság által irányított Szentendre Ipari Park így ÉMI Tudományos és Technológiai Ipari Parkként működik a jövőben.
Az Országos Épületgépész Napok keretében került megrendezésre november 30-án az Épületgépészeti kiállítás a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A kiállítást dr. Kajtár László, a BME Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék képviseletében, Németh László ENSI Kft. ügyvezető az OMÉN Szervező Bizottsága nevében, valamint Dauner Márton az ÉMI vezérigazgatója nyitotta meg.
Az ÉMI Nonprofit Kft. tulajdonosi joggyakorlójának, az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak a minisztere, Dr. Palkovics László tett látogatást a Társaság szentendrei székhelyén december 3-án Dr. György László államtitkár és Jakab László főtanácsos kíséretében.
Az ÉMI Nonprofit Kft. szentendrei székhelyén találkoztak az ÉMI, valamint az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) vezető munkatársai november végén. A találkozón az OAH képviseletében megjelent szakemberek az ÉMI kapcsolódó tevékenységeinek megismerése mellett látogatást tettek az év elején megújult Központi Laboratórium épületben is.
November 26.-án a Honvédelmi Minisztériumban az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft képviseletében Dauner Márton vezérigazgató, illetve a Honvédelmi Minisztérium képviseletében Dr. Gulyás András ezredes, Honvédelmi Minisztérium Hatósági Főosztály főosztályvezető együttműködési megállapodást írt alá.
Az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. szakmai álláspontja a tűzvédelmi célú építési termékek forgalmazásával és beépítésével kapcsolatosan.
Összesen mintegy 120 résztvevővel zajlott november 21-én a III. Építésügyi Műszaki Irányelv konferencia, valamint az ÉMI és az LCA Center közös szervezésében a XIII. Hazai LCA konferencia. A résztvevők szakmai előadásokon keresztül kaptak tájékoztatást, jutottak aktuális és érdekes információhoz az életciklus-elemzés, valamint az építésügyi műszaki irányelv-tervezetek kapcsán.
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Gereben Zoltán, okleveles építészmérnök és fizikus, az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző és Innovációs Nonprofit Kft. Magyar Köztársasági Aranyérdemkereszttel kitüntetett nyugalmazott vezérigazgatója 2018. november 11-én, életének 87. évében elhunyt.
Új szakmai kapcsolatokkal, valamint a legújabb nemzetközi innovációs megoldások ismeretével gazdagodott az ÉMI Nonprofit Kft. az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE) Sanghajban. A nagyszabású eseményen Magyarország díszvendégként volt jelen, az ÉMI pedig a magyar országpavilon kiállítójaként mutathatta be innovációs kezdeményezéseit, tevékenységét a rendezvény innovációs napján.
A fenntarthatóság és életciklusszemlélet jegyében kerül megrendezésre a III. Építésügyi Műszaki Irányelv konferencia az ÉMI szentendrei Tudásközpontjában, november 21.-én. A szakmai eseményt a XIII. Hazai LCA konferencia keretében tartjuk. A rendezvényen történő részvétel ingyenes, és MÉK továbbképzési pont szerzésére is lehetőséget nyújt.
Az ÉMI Nonprofit Kft., valamint az LCA Center Egyesület, Magyar Életciklus-elemzők Szakmai Egyesülete közös szervezésében november 21-én tartják Szentendrén a XIII. Hazai LCA konferenciát "Életciklus elemzés a környezettudatos döntések szolgálatában" címmel. A konferencián több szakmai területet is érintenek. A részletes program, valamint az esemény jelentkezési lapja hírünkben található.
Megnyílt az első Kínai Nemzetközi Import Expo (CIIE), melyen Magyarország díszvendégként vesz részt. A magyar országpavilonban az ÉMI Nonprofit Kft. az innovációs kezdeményezéseit mutatja be a rendezvény innovációs napján. A magyarországi kiállítási pavilont Orbán Viktor miniszterelnök nyitotta meg november 6-án.
A 2018/2. építőipari ágazat technológiai korszerűsítésére, hatékonyságának növelésére irányuló támogatás igénylésének beadásának lezárásáról.
A Magyar Mérnöki Kamara Épületgépészeti Tagozata és a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara szervezésében harmadik alkalommal megrendezett Épületgépész Tervezői Konferencián közel 500 szakember vett részt. Az esemény egyik témája a megújuló-energiás épületgépészeti rendszerek bemutatása volt. A konferencia résztvevői az ÉMI energiahatékonysággal kapcsolatos tevékenységébe, projektjeibe is betekintést nyerhettek.
Az ÉMI Nonprofit Kft. kiemelt tevékenységeinek, „zöld” demonstrációs irodaépületének, valamint az idei év elején megújult laboratóriumának bemutatására került sor azon a találkozón, amelyen dr. Fónagy János nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár és Kassai Ferenc, a Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamara elnöke tette tiszteletét 2018. október 3-án, Szentendrén.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium „Az építőipari ágazat technológiai korszerűsítésére, hatékonyságának növelésére irányuló” támogatási programot hirdetett 8 milliárd forintos keretösszeggel. A támogatásra október 15-től lehet benyújtatni a támogatási kérelmeket, melyeknek teljeskörű kezelői feladatait az ÉMI Nonprofit Kft. látja el.
Kutató-műhelyt hozott létre az ÉMI a Miskolci Egyetem területén, így új szintre lépett az ÉMI kutatás-fejlesztési tevékenysége. Az ÉMI szakértői ebben a kutató-műhelyben fogják elvégezni többek között a FIEK-projekt kutatásainak gyakorlati részét.
A II. Építésügyi Műszaki Irányelv konferenciát október 11-én rendezi meg az ÉMI, szentendrei Tudásközpontjában. Visszajelzések alapján a jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk! Október 8., 18 óráig lehet regisztrálni! Az ingyenes konferencián történő részvételért 1,5 MÉK továbbképzési pont jár.
Konferenciát tartottak Nyíregyházán a fenntartható energetikai- és klíma cselekvési programok megyei szintű kidolgozásáról. Az eseményre az ÉMI is meghívást kapott, mivel a Polgármesterek Szövetségének Nemzeti Koordinátoraként nagy gyakorlata van az ún. SECAP-ok elkészítésében. A konferencián Dauner Márton, az ÉMI vezérigazgatója hazai és nemzetközi jó gyakorlatokat mutatott be az épületek energiahatékonyságának települési szintű megvalósításában.
Júliusban látogatást tett az ÉMI-nél György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára, az elsők között az ITM új háttérintézményei közül. Az új tulajdonosi joggyakorló képviseletében érkező államtitkárnak a Társaság vezetői bemutatták az ÉMI tevékenységét, valamint egyeztették a találkozón a jövőbeni terveket, együttműködési lehetőségeket.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Magyarországon elsőként Nukleáris Szakmérnök képzést indított. A kiemelkedő jelentőségű kurzuson az ÉMI három munkatársa június végén tett sikeres vizsgát, tovább erősítve az ÉMI szakértelmét nukleáris területen.
Az ÉMI kollégáinak egy csoportja szervezett bejáráson vett részt a napokban az épülő Puskás Ferenc Stadionban. A látogatás során megismerték az építkezés előzményeit, betekintést nyertek az új stadion tervezésének szempontjaiba, és az építési terület bejárására is sor került. A program kiváló tapasztalatszerzési lehetőség volt az ÉMI szakemberei számára.
A 100% állami tulajdonú ÉMI Nonprofit Kft. 2018. június 26. napjától az újonnan megalakult Innovációs és Technológiai Minisztérium hatáskörébe került. Az innováció és technológia már régóta hozzátartozik az ÉMI mindennapjaihoz, tevékenységéhez, az új feladatokra pedig várakozással tekint.
Sikeresen zárult az ÉMI központi, a tűzvédelmi, valamint vidéki laboratóriumi kirendeltségeinek Nemzeti Akkreditáló Hatóság által végzett akkreditálási eljárása. A NAH határozata alapján továbbra is akkreditált státuszban végezheti vizsgálatait a Társaság az országos lefedettséggel működő laboratórium-hálózatában.
Az Építők Napja központi ünnepségére a Vasas Szakszervezet Székház dísztermében került sor június 8-án. A korábbi évekhez hasonlóan az ünnepi megemlékezéseken miniszteri elismeréseket és a szakmai szervezetek által alapított díjakat is átadtak. Tóth Péter, az ÉMI műszaki igazgatója részére az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszteri elismerő oklevelet adományozott.
Az elmúlt hetekben lezajlott az ÉMI budapesti laboratóriumának költözése. Az ÉMI Építőipari Vizsgáló Laboratórium Központi Anyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumának immár a Társaság szentendrei központjában található megújult épület ad helyet. Az ÉMI szentendrei, valamint vidéki laboratóriumainak akkreditációs helyszíni szemléi és vizsgálata is befejeződött a napokban és jó eredménnyel zárult.
A kubai CIDC építőipari termékértékelési és kutatóközpont képviselői május utolsó napjaiban látogattak el az ÉMI szentendrei székhelyére. A találkozó alkalmával a két intézet szakmai vezetői megosztották egymással tapasztalataikat az építőipari vizsgálati módszerek, valamint kutatás-fejlesztés kapcsán.
Az ÉMI szakmai konferencia-sorozatot indít azzal a céllal, hogy a szakmai közvélemény minél szélesebb körével ismertesse meg az építésügyi műszaki irányelv-tervezeteket és minél többen kifejthessék véleményüket, gondolataikat a témában. Az első konferencia június 13-án, az ÉMI szentendrei Tudásközpontjában kerül megrendezésre.
Ünnepélyes keretek között május 27-én nyitották meg hivatalosan a felújított Teleki-Tisza-kastélykomplexumot Nagykovácsiban, melynek az ÉMI Nonprofit Kft. látta el az építési műszaki ellenőri tevékenységét. A Kastélyparkot Orbán Viktor miniszterelnök adta át.
A Solar Decathlon nemzetközi egyetemi innovációs házépítő verseny ÉMI által szervezett 2019-es európai eseményének weboldala a rendezvénnyel kapcsolatos legfontosabb és aktuális információkat osztja meg a hazai és külföldi érdeklődőkkel. A honlap kiemelt tájékoztató felülete a versenyen résztvevő csapatoknak is, akiknek az ÉMI április végén workshopot szervezett Szentendrén.
Az ÉMI az 55 éves fennállása alatt felhalmozódott egyedülálló szakmai tapasztalatát, tudását a minőségi épített környezet megvalósulása érdekében át kívánja adni az ágazati szereplők, illetve a magán építtetők számára. Ezt szolgálta a 2018-as Construma szakkiállításra összeállított programja, melyet idén is nagy érdeklődés övezett.
Együttműködési szándéknyilatkozatot (memorandum) írt alá az ÉMI Nonprofit Kft. és az egyiptomi HBRC Housing and Building National Research Center állami intézet. Dr. Khalid M. Yousri alelnök és Dauner Márton vezérigazgató ünnepélyes keretek között látta el aláírásával a dokumentumot a 2018-as Construmán.
Számtalan megkeresés érkezik hozzánk évek óta az építési termékek piacának különböző szereplői részéről az ivóvízzel érintkező építési termékek tekintetében, melynek eredményeképpen rengeteg tájékoztató levél és állásfoglalás született már az ÉMI részéről, melyet számos rendezvény keretében is megosztottunk az érintettekkel. Jelen tájékoztató egy teljesítménynyilatkozat mintán keresztül mutatja be az egyes pontok helyes értelmezését.
Az idei Construma szakkiállításon is tartalmas és érdekes témákkal várjuk az ÉMI standjára érkezőket. A szakmai és lakossági napokon is hasznos tudnivalókat, aktuális információkat hallhatnak szakembereink és meghívott vendégeink révén. Mindemellett látványos vizsgálati bemutatókat is megtekinthetnek az érdeklődők. Szerdai és csütörtöki szakmai programunkon MÉK-pontot kapnak a résztvevők.
Két új autóval bővült az ÉMI mobil labor flottája, ami a hatósági építésfelügyeleti ellenőrzésekhez tudnak támogatást nyújtani. A Társaság közel tíz éve nyújt szakértői támogatást a hatósági ellenőrzések terén, amit nagyban segítenek a gyors helyszíni vizsgálatokat és országos jelenlétet biztosító mobil labor autók.
„Kiemelt Szállító” címet kapott az ÉMI az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2018. évi Szállítói Napján. Az elismerést ünnepélyes keretek között vette át Dauner Márton, az ÉMI vezérigazgatója. A hazai építésügyben 55 éve működő Társaság vezetője köszönő beszédében kiemelte: a kitüntetés elismerése, egyúttal pozitív visszaigazolása az eddigi közös szakmai munkának.
Az ÉMI Nonprofit Kft. Nemzeti Koordinátorként képviselte Magyarországot az európai Covenant of Mayors (CoM - Polgármesterek Szövetsége) 10. évfordulóját ünneplő rendezvényén Brüsszelben. A kétnapos eseményen tárgyalták az energiahatékony beruházások jövőbeli finanszírozását, a második napon pedig az Ünnepi Rendezvény mellett workshop-okat tartottak a résztvevőknek.
Fehéroroszország legnagyobb építőipari vállalatának vezérigazgatója és munkatársai tettek látogatást az ÉMI-nél. A Belstroycenter és az ÉMI vezetői tájékoztatták egymást a két vállalat tevékenységeiről, kitérve a nemzetközi kapcsolatokra és feladatokra. A delegáció továbbá az Európai Unión kívülről érkező építőipari technológiák magyarországi honosításával, forgalomba hozatalával kapcsolatban egyeztetett.
A REBUS (Renovation for Energy efficient BUildings) projekt keretében 2018. január 31. és február 1. között rendezték meg az 5. Projekt meeting és Transznacionális Tapasztalatcsere Rendezvény Lengyelországban, Krakkóban, amelyen az ÉMI szakértője is részt vett a helyi akciótervező csoport tagjaként és a szervező ügynökség stratégiai partnereként.
Az ÉMI jogelődjét, az Építésügyi Minőségvizsgáló Intézetet 1963. február 12-én hozták létre. Ma, 55 évvel később az ÉMI Magyarország legnagyobb épület- és építőanyag-ipari minőségellenőrző innovációs intézménye, a hazai építésügy meghatározó szereplője és szakmai szellemi központja. Tevékenységét országos lefedettséggel látja el, hozzáértését hazai és nemzetközi szinten egyaránt bizonyítja.
A Magyar Mérnöki Kamara, valamint a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke egyeztetett az ÉMI vezetőivel a napokban. Dauner Márton, az ÉMI vezérigazgatója és Szabó Zsuzsanna műszaki szabályozási igazgató az ÉMI szentendrei székhelyén fogadta Nagy Gyula és Kassai Ferenc elnököket.
Egyhangú elnökségi határozattal az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnökségi tagjává választották az ÉMI vezérigazgatóját, Dauner Mártont. A mintegy 190 tagszervezettel rendelkező Szakszövetség 1989 látja el feladatait, tagjai között Magyarország legjelentősebb építőipari vállalkozásai mellett számos kis- és középvállalkozás megtalálható.
Az ÉMI Nonprofit Kft. meghívott szakértőként vett részt Algériában az államközi Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság második ülésén. A magyar delegációt Balogh Csaba közigazgatási államtitkár vezette. Az ülésen több ágazati megállapodás előkészítése mellett értékelték az ÉMI és a CNERIB algériai társszervezet között fennálló együttműködést, és továbbiakat vetítettek előre.
Az ÉMI szentendrei székhelyén az építésfelügyeleti hatóságokkal való éves együttműködési tevékenységét értékelték az ünnepek előtt. A rendezvényen Füleky Zsolt a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára is előadást tartott, melyben kitért a 2017-es építésügyi tényadatokra, feladatokra, valamint a jövőbeni, ágazatot érintő tervekre.
A fenntarthatóság, környezettudatosság egyre inkább előtérbe kerül, nem csupán egyéni szinten, de közösségek, így települések esetében is. A szemléletmódhoz kapcsolódó intézkedések akkor lehetnek eredményesek és tartósak, ha annak megfelelő keretet adnak. Ezt támogatják a Fenntartható Energia- és Klímaakcióterv dokumentumok, melyek elkészítésében az ÉMI segíti a településeket.
Az ÉMI által szervezett MINNOTECH Szakmai Napok konferencia-sorozat népszerű az építésügyi szakemberek körében. Az esemény idei utolsó állomása november 23-án, Miskolcon lesz, az előadások fő témájául pedig a fa építőanyagok szolgálnak majd. A programon való részvétel ingyenes, valamint MÉK szakmai továbbképzésnek minősül és 1,5 továbbképzési pont adható a részvételért.
Európai egyetemi csapat győzelmét hozta a Denverben megrendezett 2017-es Solar Decathlon innovációs házépítő verseny: a svájci csapat nyert egy fantasztikusan kitalált, fenntartható "házzal a házban" projekttel. A svájci egyetemisták több versenyszámban elsők lettek, összesített győzelmükkel pedig elvihették a háromszázezer eurós fődíjat. A világhírű versenynek 2019-ben Magyarország ad otthont.
Lezárult a Denverben zajló Solar Decathlon 2017 nemzetközi egyetemi házépítő verseny 12 napos első, építési szakasza, mely során 11 egyetemi csapat építette fel a versenyre szánt pályaművét. Október 5-én megkezdődött a második szakasz, maga a verseny. Az eseményen jelen vannak az ÉMI munkatársai is, hogy a 2019-es verseny magyarországi rendezéséhez információt és tapasztalatokat gyűjtsenek.
Az ÉMI 2017 májusában indította útjára a MINNOTECH Szakmai Napok előadás-sorozatát. A program népszerű az építésügyi szakemberek, építésfelügyelők körében, visszajelzéseik alapján pedig az előadások fő témájául a fa építőanyagok szolgálnak majd a Veszprémben, Szentendrén és Miskolcon tartott eseményeken. Az előadásokon való részvétel térítésmentes.
A BORA 94 Nonprofit Kft. szervezésében valósult meg 2017. szeptember 27-28-án Miskolcon egy interregionális tapasztalatcsere rendezvény, amelynek középpontjában az energiahatékony középületek felújítása állt. Az eseményen az ÉMI szakértője, Vass Lajos bemutatta a Társaság szerepét és tevékenységét az energiahatékony építésben.
A Miniszterelnökség háttérintézményeként működő ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI) Szentendre Város Önkormányzatával, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME) partnerségben elnyerte a nemzetközi Solar Decathlon Europe 2019 egyetemi innovációs házépítő verseny rendezési jogát.
Az ÉMI Nonprofit Kft. munkatársai megbeszélést folytattak a Covenant of Mayors (Polgármesterek Szövetsége) brüsszeli irodájának képviselőivel. Az ÉMI kutatás-fejlesztési szakemberei bemutatták a Társaság hazai tevékenységét, amivel országos koordinátorként segíti a magyar települési vagy megyei önkormányzatokat a Fenntartható Energai- és Klímaakciótervek elkészítésében.
Az ÉMI Nonprofit Kft. és a Miskolci Egyetem vezetése a jövőbeni együttműködéseik lehetőségéről tárgyalt a napokban. A két intézmény között 2016 januárja óta van stratégiai megállapodás, illetve együtt dolgoznak a BorsodChem-el és a Bosch-al partnerségben a miskolci FIEK projekt keretein belül, amiről szintén szó volt a szeptember közepén tartott találkozón.
Kiegészítené meglévő szakirányú felsőfokú szakképesítését egy piacképes tudással? Jelentkezzen az ÉMI Nonprofit Kft. által szervezett OKJ-s Felvonóellenőr képzésre, és szerezzen végzettséget egy keresett szakmában! A jelentkezési határidő: 2017. szeptember 22. (péntek).
Az ÉMI az építés-kivitelezés minőségének javítása, valamint a szakmai tapasztalatok megosztása érdekében rendezvény-sorozatot szervez 2017-ben MINNOTECH Szakmai Napok - fókuszban a Minőségbiztosítás a magasépítészetben címmel, mely szeptemberben folytatódik. Az első állomás Szeged, szeptember 20-21-én. A program MÉK szakmai továbbképzésnek minősül.
Jelentkezzen az ÉMI tüzelőberendezés égéstermék elvezető tanfolyamára (OKJ 31 582 05), ahol egy keresett szakmában juthat gyakorlati ismeretekhez, valamint bővítheti meglévő gépészeti, építészeti ismereteit! Szerezzen egy piacképes szakmát a tavaszi-nyári felújítási szezonra! A jelentkezés határideje: szeptember 27.
A májusban megalakult Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottság második ülésére július közepén került sor az ÉMI szentendrei Tudásközpontjában. A bizottsági ülésen döntöttek 60 új irányelv-téma kidolgozásáról, továbbá az ÉMI által előkészített 32 irányelvről, és értékelték a Társaság által közzétett kérdőívek eredményét.
Az ÉMI történetében kiemelkedő korszak kötődik a hazai nukleáris létesítmények építészeti megvalósításához, és jelenleg, valamint a jövőre nézve is rendelkezik kapacitással e téren a Társaság. Mindezekről személyesen tájékozódott nemrégiben Süli János a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter döntése alapján az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgatói feladatait 2017. július 1. napjától Dauner Márton látja el. Az ÉMI új vezérigazgatója az Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárságról érkezett, ahol Építésjogi és Hatósági Főosztály főosztályvezetőjeként dolgozott.
Az ÉMI Nonprofit Kft. múlt héten átfogó prezentációban mutatta be a társaság szakmai tevékenységét Csepreghy Nándornak, a Miniszterelnökség miniszterhelyettesének, aki Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkárral, valamint a Miniszterelnökség munkatársaival érkezett az eseményre.
Az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. szentendrei Tudásközpontjában tartotta alakuló ülését az Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottság. A testületet az építésügyért felelős, Miniszterelnökséget vezető miniszter hozta létre, feladata az épített környezet létrehozásához és fenntartásához kapcsolódó építésügyi műszaki irányelvek kidolgozása.
Brüsszelben zajlik június 20. és 25. között az Európai Fenntartható Energia Hét, amelyen az ÉMI delegációja – dr. Henn Péter vezérigazgató, Buday-Malik Adrienn fejlesztési igazgató és Vass Lajos irodavezető – is részt vesz, különös tekintettel az épített környezet fenntarthatóságát és energiahatékonyságát előtérbe helyező egyeztetésekre.
A szolnoki eseménnyel, június 7-én lezárult a MINNOTECH Szakmai Napok 2017 tavaszi sorozata. Az ÉMI az építés-kivitelezés minőségének javítása, valamint a szakmai tapasztalatok megosztása érdekében rendezvény-sorozatot szervez 2017-ben MINNOTECH Szakmai Napok - fókuszban a Minőségbiztosítás a magasépítészetben címmel, mely szeptemberben folytatódik.
Az ÉMI Nonprofit Kft., a Covenant of Mayors (Polgármesterek Szövetsége) „Country Coordinator” szervezeteként 2017. június 7-én szakmai fórumot szervezett önkormányzatok részére szentendrei Tudásközpontjában. Az esemény célja az volt, hogy jó gyakorlatok bemutatásán keresztül minél szélesebb körű tájékoztatást kapjanak a résztvevők a Fenntartható Energia- és Klímaakcióterv kapcsán.
Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára, Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke, Winkler Barnabás, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke, és a házigazda, Krizsán András elnök ünnepi köszöntőivel nyílt meg a Magyar Építőművészek Szövetségének jubileumi közgyűlése május 29-én, a MÉSZ székház Kós termében.
Az ÉMI Nonprofit Kft., mint a Covenant of Mayors (Polgármesterek Szövetsége) „Country Coordinator” (Nemzeti Koordinátor) szervezete 2017. június 7-én ingyenes szakmai fórumot tart önkormányzatok részére.
Az ÉMI az építés-kivitelezés minőségének javítása, valamint a szakmai tapasztalatok megosztása érdekében rendezvény-sorozatot szervez MINNOTECH Szakmai Napok - fókuszban a Minőségbiztosítás a magasépítészetben címmel, melynek a következő állomása Szolnok, június 7-én. A program Magyar Építész Kamarai szakmai továbbképzésnek minősül és 1,5 továbbképzési pont adható a részvételért programonként.
Az International Accreditation Forum (IAF) és az International Laboratory Accreditation Cooperation (ILAC) szervezetek által 2008-ban alapított World Accreditation Day másodszor kerül megrendezésre itthon is a Nemzeti Akkreditáló Hatóság révén 2017. június 8-án (csütörtökön) 10 órától.
Az atomenergiához kapcsolódó, független műszaki szakértői bázis kiépítése, valamint az összes érintett szakterület képviselőinek közös szakmai szervezetbe tömörítése céljából megalakult a Nukleáris Műszaki Szakértői Klaszter, melynek az ÉMI NKft. az egyik alapító tagja.
Az ÉMI az építés-kivitelezés minőségének javítása, valamint a szakmai tapasztalatok megosztása érdekében rendezvény-sorozatot szervez MINNOTECH Szakmai Napok - fókuszban a Minőségbiztosítás a magasépítészetben címmel. A program Magyar Építész Kamarai szakmai továbbképzésnek minősül és 1,5 továbbképzési pont adható a részvételért programonként.
Az ÉMI lakossági információs tevékenységet folytat annak érdekében, hogy hasznos és használható tudnivalókkal lássa el az építkezni, felújítani készülőket, támogatva ezzel a minőségi lakossági építkezést. Az ún. EMILI füzeteket, valamint a családi házak építésének minőségi ellenőrzéséhez készített segédletet ingyenesen tesszük elérhetővé az érdeklődők számára.
Korszerű anyagok, intelligens technológiák kifejlesztését kezdi meg Miskolcon a Felsőoktatási Ipari Együttműködési Központ. A közel 5,8 milliárdos projekt a Miskolci Egyetem, a BorsodChem, a Bosch és az ÉMI együttműködésében valósul meg.
2017. április 5. és 9. között rendezték meg a 36. Construma nemzetközi építőipari szakkiállítást, amin az ÉMI Nonprofit Kft. kiállítóként vett részt. Mobil vizsgáló laboratóriumunk bemutatójával, tematikus szakmai délutánjainkkal, és lakossági tájékoztató előadásainkkal nagy sikert arattunk a rendezvényen.
Az ÉMI tevékenységével támogatni kívánja az építésügy szakmai szereplőit és az építkezést/felújítást tervező lakosságot is. Ezt a célt szolgálja az idei Construma kiállításra tervezett programunk is. Standunkon szakmai előadásokkal és „kockaasztal” beszélgetésekkel, mobil labor bemutatóval és közel 20 lakossági tájékoztató előadással várjuk az érdeklődőket az öt nap alatt.
Velencén rendezték meg január 31. és február 1. napján a Minnotech 2017 - Párbeszédben az építésügyi minőségért és innovációért című építésügyi konferenciát, amire ezúttal is több mint kétszáz szakember érkezett. A résztvevők vitaindító prezentációk és kerekasztal beszélgetések segítségével folytathattak párbeszédet építésügyi kérdésekről.
Miskolc, mint az európai Polgármesterek Szövetségének tagja vállalta, hogy – az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.-vel együttműködve – olyan Fenntartható Energia Akciótervet dolgoz ki, amellyel 2020-ig legalább 20 százalékkal mérsékli a szén-dioxid-kibocsátás mennyiségét, és növeli az energiahatékonyságot.
Az ÉMI Nonprofit Kft, mint mozgólépcső-ellenőri képzésre felnőttképzési engedéllyel, valamint vizsgaközponti kijelöléssel rendelkező felnőttképzési intézmény mozgólépcső-ellenőr (OKJ 62 521 02) felnőttképzést és vizsgát szervez.
Az ÉMI tanfolyamot szervez az OKJ 31 582 05 számú résszaképesítés megszerzésére. A képzés célja, hogy a tanuló sajátítsa el az égéstermék-elvezető berendezés építő- szerelő szakma elméleti és gyakorlati ismereteit és azokat a gyakorlatban tudja alkalmazni.
A Miskolci Egyetem és az ÉMI Nonprofit Kft. együttműködési megállapodást kötött közös duális képzési programok indítása, közös K+F projektek kidolgozása és megvalósítása, kutatói együttműködések megvalósítása céljával, melynek egyik alappillére a Fenntartható és intelligens technológiák stratégiai, nemzetközi K+F központja.
2016. május 25-én az Algériai Kereskedelmi és Iparkamarával közös szervezésben magyar bemutatkozó napra került sor.
EU-Algériai Energiaügyi Fórum került megrendezésre Algírban 2016. május 23-24-én.
Értékes szakmai könyvcsomaggal gazdagodott az idén 9. alkalommal megrendezett Szakma Sztár Fesztivál kőműves-hidegburkoló versenyének nyertese. A díjat Tóth Balázs, az ÉMI Szabványügyi Irodavezetője, az Építészet szakmacsoport Versenybizottsági elnöke adta át.
Igencsak meglepődtek az idei Construma látogatói, amikor megpillantották az ÉMI, Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. standját.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a jogelődei által hazai forrásból kiírt valamennyi lakossági pályázat kezelését a Nemzeti Fejlesztési Stratégiai Intézet Kft. veszi át április elsejétől a hatékony, egységes és gyors ügyintézés érdekében – közölte az NFM pénteken az MTI-vel.
Az ÉMI Nonprofit Kft az idei évben is aktív részt vállal az építési, építészeti és jogi minőség témaköreinek népszerűsítésében a Construma 2016 építőipari szakkiállítás keretében. Kiállítói standunk (A pavilon 203A) állandó előadói térként kerül kialakításra, ahol az 5 nap alatt közel 30 szakmai előadás és 3 szakmai kerekasztal beszélgetésre kerül sor.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Pályázókat, közreműködő szervezeteket arról, hogy 2016. év március hó 16. napjától a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt egyes pályázatok kezelését Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI Nkft.) már nem látja el. Kérjük, hogy a további ügyintézés céljából a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz forduljanak segítségért.
A „DMSO tartalmú ipari szennyvíz újrahasznosítása bepárlással” elnevezésű, HU09-0090-A1-2013 azonosító számmal rendelkező projekt a Norvég Alapok (www.norwaygrants.org, www.norvegalap.hu) támogatásával valósul meg a Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 „Zöld ipari innováció” program keretében, a támogatás összege 174 141 232 Ft.
Az ÉMI a lakosság felé nyit az idén szolgáltatásaival, így célcsoport-köre kibővül. Ez a lépés arra készteti a Társaságot, hogy egyrészt átgondolja és korszerűvé tegye eddigi kommunikációs felületeit, másrészt kibővítse arculati eszköztárát.
Tájékoztatás a Pályázatkezelő Iroda telefonos ügyfélszolgálatáról
A hagyományteremtő szándékkal meghirdetett, az építőipari (építésügyi) minőséggel foglalkozó MINNOTECH 2016 konferencia hármas tematikája a Minőség, INNOváció, TECHnológia.
A CONCERTO PIME’S projekt nemzetközi záró konferenciát a hazai projektrész sikeresen kivitelezett demonstrációi miatt Szentendrén, az ÉMI Tudásközpontban tartották meg 2015. november 19-én. A rendezvényen több mint 100 fő vett részt.
A Szabványügyi igazgatóság 2015. november 13-án szabványügyi Workshopot szervezett. Az igazgatóság idén májusban alakult meg, feladatai közé tartoznak a műszaki szabályozással kapcsolatos feladatok, szabványok, műszaki irányelvek, ajánlások és küszöbértékek kidolgozása, kidolgoztatása, koordinálása, valamint kapcsolattartás a szakmai szervezetekkel, kamarákkal, szövetségekkel, egyesületekkel.
Örömmel értesítjük a Tisztelt Pályázókat, hogy 2015. október 30-án, az Otthon Melege Program keretében a Fűtéskorszerűsítés (kazáncsere) kiíráshoz benyújtott pályázatok ötödik felterjesztési csomagjában lévő pályázat Miniszteri Támogatásban részesült.
2015. október 29-én az ÉMI Nonprofit Kft. Szentendrei Tudásközpontja európai szintű szakmai találkozó helyszíne volt. A találkozót, amelynek témáját az épületek homlokzatainak tűzbiztonsága adta, a kontinens tűzvédelmi vizsgáló, ellenőrző és minősítő szervezeteit összefogó EGOLF szövetség tagjaként szerveztük.
Örömmel értesítjük a Tisztelt Pályázókat, hogy 2015. szeptember 22-én az Otthon Melege 2014 Háztartási Gépcsere programban benyújtott pályázatok ötödik felterjesztési csomagjában lévő pályázatok Miniszteri Támogatásban részesültek.
Ezúton értesítjük a Tisztelt Pályázókat, hogy 2015. szeptember 04-én az Otthon Melege Fűtéskorszerűsítés Kazáncsere program Pályázati Útmutatója és Felhívása módosításra került. A módosított Útmutató a pályázati konstrukció menüpontjában megtalálható.
Örömmel értesítjük a Tisztelt Pályázókat, hogy 2015. szeptember 02-án, az Otthon Melege Program keretében a Fűtéskorszerűsítés (kazáncsere) kiíráshoz benyújtott pályázatok negyedik felterjesztési csomagjában lévő pályázatok Miniszteri Támogatásban részesültek.
Örömmel értesítjük a Tisztelt Pályázókat, hogy 2015. szeptember 02-án a Nyílászárócsere programban benyújtott pályázatok harmadik felterjesztési csomagjában lévő pályázatok Miniszteri Támogatásban részesültek.
Ezúton értesítjük a Tisztelt Pályázókat, hogy 2015. augusztus 18-án a Homlokzati Nyílászárócsere program Pályázati Útmutatója és Felhívása módosításra került. A módosított Útmutató a pályázati konstrukció menüpontjában megtalálható.
Örömmel értesítjük a Tisztelt Pályázókat, hogy 2015. május 21-én az Otthon Melege Program keretében a Fűtéskorszerűsítés (kazáncsere) kiíráshoz benyújtott pályázatok harmadik felterjesztési csomagjában lévő pályázatok Miniszteri Támogatásban részesültek.
Örömmel értesítjük a Tisztelt Pályázókat, hogy 2015. május 8-án a Nyílászárócsere programban benyújtott pályázatok első felterjesztési csomagjában lévő pályázatok Miniszteri Támogatásban részesültek.
Lezárult az Otthon Melege Program Háztartási nagygép-csere alprogramjára beérkezett pályázatok feldolgozása. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a mai napig 24 780 pályázat támogatását hagyta jóvá, tehát a pályázatok több mint 95 százaléka már támogatásban részesült.
Örömmel értesítjük a Tisztelt Pályázókat, hogy 2015. április 28-án az Otthon Melege Program keretében a Fűtéskorszerűsítés (kazáncsere) kiíráshoz benyújtott pályázatok első felterjesztési csomagjában lévő pályázatok Miniszteri Támogatásban részesültek.
Örömmel értesítjük a Tisztelt Pályázókat, hogy 2015. április 23-án a Háztartási Gépcsere programban benyújtott pályázatok negyedik felterjesztési csomagjában lévő pályázatok is Miniszteri Támogatásban részesültek.
Örömmel értesítjük a Tisztelt Pályázókat, hogy 2015. március 31-én a Nyílászárócsere programban benyújtott pályázatok első felterjesztési csomagjában lévő pályázatok Miniszteri Támogatásban részesültek.
Örömmel értesítjük a Tisztelt Pályázókat, hogy 2015. március 26-án és március 31-én a Háztartási Gépcsere programban benyújtott pályázatok második és harmadik felterjesztési csomagjában lévő pályázatok is Miniszteri Támogatásban részesültek.
Az ÉMI Nonprofit Kft. tanfolyamot szervez 2015. áprilisában tüzelőberendezés égéstermék elvezető készítő résszakképesítés megszerzésére (OKJ 31 582 05 ). A képzés célja, hogy a tanuló elsajátítsa az égéstermék-elvezető berendezés építő- szerelő szakma elméleti és gyakorlati ismereteit és azokat a gyakorlatban is alkalmazni tudja.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a támogatói okiratok módosításával biztosít több időt a kedvezményezettek számára a hűtők, fagyasztók megvásárlásához.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a támogatott projektek zavartalan, problémamentes megvalósítása és az elszámolás határidőn belüli benyújtása érdekében módosítja a beruházások befejezésének és pénzügyi elszámolás határidejét.
A Háztartási nagygépek energiamegtakarítást eredményező cseréje alprogramjára benyújtott pályázatok közül az első csomagra (15.812 db pályázatra) a fejlesztési miniszter támogatói döntését meghozta.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Otthon Melege Program keretében meghirdetett Háztartási nagygépek energia megtakarítást eredményező cseréje alprogramban a pályázatok benyújtását a forrás kimerülése miatt 2015. február 2. napjával határozatlan időre felfüggeszti.
A háztartási nagygépek energiamegtakarítást eredményező cseréje esetén 5.000 forinttal nő az igényelhető támogatás összege
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium idén szeptemberben hirdette meg a háztartási nagygépek energiamegtakarítást eredményező cseréjét támogató pályázatát. A tárca a visszajelzéseket mérlegelve több mint 60 millió forinttal növeli meg az Otthon Melege Program keretében megnyitott konstrukció keretösszegét. A minisztérium egyidejűleg módosítja a pályázatok benyújtásának határidejét is, hogy minél többen élhessenek az új lehetőségekkel.
Az ÉMI Nonprofit Kft. feletti tulajdonosi jogokat 2014. október 2-tól a Miniszterelnökség vette át a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól. Az átadás-átvétel a Miniszterelnökség és az NFM között 2014 őszén megindult, a napokban befejeződik. Ezzel összefüggésben 2014. december 3-i hatállyal dr. Sonkodi Balázs a Miniszterelnökség stratégiai ügyekért felelős államtitkára új vezérigazgatóként dr. Henn Péter urat nevezte ki a cég élére.
Pest-Pilis-Solt vármegye alapításának napját, december 4-ét Pest Megye Közgyűlése Megyenappá nyilvánította 1999 óta. Ekkor adják át a megyei kitüntető díjakat – elismerve a közművelődés, a tudomány, a kultúra, az építészet, a környezetvédelem, valamint a közbiztonság és a társadalmi összetartozás érdekében tett erőfeszítéseket. 2014. december 5-én a megyenapi rendezvényen Dr. Matolcsy Károly, az ÉMI tudásközpont igazgatója a Tudományos Díjat vehette át.
Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram esetében a dél-dunántúli régióban megvalósítandó beruházásokra pályázatokat benyújtani 2014. december 07-én 08.00-ig lehetséges.
Elhárultak az Otthon Melege Program keretében kiírt lakossági energiahatékonysági pályázatok informatikai rendszereinek technikai problémái. Módosult határidőkkel megkezdődhet a pályázatok beadása 2014. november 14-étől.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatja a lakosságot, hogy az Otthon Melege Program keretében kiírt lakossági energiahatékonysági pályázatok informatikai rendszere a túlterheltségéből adódó technikai okok miatt nem üzemel.
Ez úton tájékoztatjuk a Tisztelt Pályázókat, hogy az Otthon Melege Program Fűtéskorszerűsítés (kazáncsere) alprogramra pályázatot benyújtani 2014. október 28-a és 2015. január 31-e között, vagy a forrás kimerüléséig az alábbi megbontásban lehetséges.
Felhívjuk az érdeklődők és pályázni vágyok figyelmét, hogy az Otthon Melege Alprogram keretében meghirdetésre került Háztartási nagygép csere Alprogram esetében az útmutató 2014.10.21-el módosításra került.
Az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. nevében örömmel meghívjuk Önt a CIB Nemzetközi Fenntartható Építészet Konferenciájára. A rendezvény 2014. október 16-án (csütörtök) az ÉMI Építőipari Tudásközpontjában (2000 Szentendre, Dózsa György út 26.) kerül megrendezésre.
A pályázati úton elnyerhető forrás által lehetővé válik a lakóingatlanok elavult állapotú, gyenge minőségű homlokzati nyílászáróinak cseréje. A megvalósuló beruházások révén jelentős mértékben csökkenthető az épületek energiavesztesége és a szén-dioxid-kibocsátás. A vissza nem térítendő, utófinanszírozású támogatást a Zöld Beruházási Rendszer keretében, a kvótabevételek terhére biztosítja a szaktárca.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az eredeti határidőt meghosszabbítva, 2014. december 31-én éjfélig várja a pályázatokat az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer Közösségi közlekedésben üzemeltetett földgázüzemű (CNG) autóbuszok beszerzését elősegítő alprogramban. A szaktárca összesen 1,6 milliárd forint támogatást ad új autóbuszok megvásárlásához állami vagy önkormányzati tulajdonú közösségi közlekedési társaságok számára.
A vissza nem térítendő pályázati támogatás által lehetővé válik a magyarországi lakhellyel rendelkező nyugdíjas és nagycsaládos magánszemélyek számára, hogy állami támogatással, csökkentett vételáron szerezzék be új, magas energiahatékonyságú hűtő- vagy fagyasztó-berendezéseiket.
A pályázati úton elnyerhető forrásból lehetőség nyílik a lakóingatlanok elavult állapotú gázkazánjainak új kondenzációs gázkazánra történő cseréjére, és ehhez kapcsolódóan a fűtési és használati melegvíz-rendszerük korszerűsítésére. A gázkazánok cseréjével jelentősen csökkenthető az energiaveszteség és a széndioxid-kibocsátás. A vissza nem térítendő támogatást a Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer keretében, a kvótabevételek terhére biztosítja a szaktárca.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Budapesti Műszaki és Gazdálkodástudományi Egyetem és az ÉMI Nonprofit Kft. 2014.09.26-án (péntek) az Új Európai Középület Minősítő Rendszer című konferenciájára várja az érdeklődőket a Budapesti Műszaki és Gazdálkodástudományi Egyetemen.
Tájékoztatjuk a tisztelt pályázókat és partnereinket, hogy az ÉMI Pályázatkezelő Iroda működése 2014. szeptember 8. napjától 2000 Szentendre, Dózsa György út 26. címen folytatódik tovább.
Tájékoztatjuk tisztelt partnereinket, hogy cégünk átalakulása miatt 2014.07.15-től a szegedi telephelyünk helyett az ország további 6 pontján (Budapest, Debrecen, Győr, Pécs, Szentendre, Veszprém) elérhető laboratóriumainkban tudunk szolgálatukra állni.
Kutatási, oktatási és innovációs együttműködési megállapodást írtak alá 2014. május 21-én Szentendrén a Szent István Egyetem és az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft vezetői. Az együttműködés keretében létrejövő innovációs központnak része lesz az a közel zéró kibocsátású mintaház park, amelynek az építése nemzetközi példák figyelembevételével és széles körű vállalkozói együttműködéssel szintén idén kezdődik.
2014. április 11-én immáron harmadik alkalommal ült össze a Várépítő pályázat állandó bíráló bizottsága, hogy meghozzák döntésüket. Idén 258 pályázat érkezett be, ebből 23 gyermekintézmény nyert el különböző felújításokhoz vagy újjáépítéshez szükséges termékeket összesen 9 336 900 Ft értékben, valamit 7 műemléképülettel pályázó nyert összesen 4 862 886 Ft értékben. A 2014. évi Várépítő pályázaton 20 cég termékei és szolgáltatásai közül összesen 14 199 786 Ft talált gazdára.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2014-ben hetedik alkalommal rendezte meg a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV), valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV), ahol az ÉMI Nonprofit Kft. a rendezvény szakmai fővédnökséget vállalt. Az országos döntőkre a VII. Szakma Sztár Fesztiválon 2014. április 14-16. között Budapesten, a Hungexpo Vásárközpont G és F pavilonjában került sor, melynek díjkiosztó, záró ünnepélyén Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is részt vett.
Az építőipar hazai legnagyobb seregszemléjét a 33. Construma Nemzetközi Építőipari Kiállítást idén 2014. április 2-6. között rendezték. Az ÉMI 2004 óta van jelen a Construma-n és idén is sokoldalú, színvonalas és zsúfolt programot bonyolított le a rendezvényen, munkatársai széles körének bevonásával.
Szeretettel meghívjuk az ÉMI Fenntarthatóan a jövőbe! című konferenciájára, melyet a 33. Construma Nemzetközi Építőipari Szakkiállítás ideje alatt 2014. április 4-én tartunk. A fenntarthatóság kérdését ez alkalommal az építési termékek, építmények hosszú távú használhatósága és minőségi megfelelőségének szemszögéből járjuk körbe, hogy az utókor is biztonságban élvezhesse épített környezetünket.
Tájékoztatjuk partnereinket, hogy a Tűzvédelmi Laboratórium szakmai irányítását 2014. március 17. napjától Tóth Péter termelési főmérnök, laboratóriumvezető látja el.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett munkatársunk, Dr. Hajpál Mónika Tünde okl. építőmérnök, a Tűzvédelmi Laboratórium vezetője 41 éves korában 2014. március 12. napján tragikus hirtelenséggel elhunyt.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium összesen 1,6 milliárd forint támogatást nyújt új, gáz meghajtású (CNG) autóbuszok beszerzéséhez állami vagy önkormányzati közvetlen, vagy közvetett tulajdonú gazdálkodó szervezetek számára. Pályázati úton az új CNG üzemű járművek beszerzési árához nyerhető támogatás.
A Roto Elzett Vasalatkereskedelmi Kft. idén hatodik alkalommal rendezi meg ingyenes oktatási programsorozatát. Az előadók között Papp Imre, az ÉMI vizsgáló mérnöke is várja az ablakgyártással, nyílászáró kereskedelemmel foglalkozó vállalkozókat a február 27-28-án megrendezésre kerülő oktatáson Sopronban, ahol a nyílászárók minősítéséről, bevizsgálásáról tart előadást, kitérve a CPR rendelettel hatályba lévő fontos változásokra és követelményekre.
Az épületkomfort jegyében 2014. február 19-21 között megrendezésre kerülő szakkiállításokhoz illeszkedő konferenciákon az ÉMI szakértői is előadást tartanak. Február 19-én Matuz Géza tart előadást a VII. Magyar Passzívház Konferencián a Nemzeti Épületenergetikai Stratégiáról, február 21-én pedig Terjék Anita a Kül – és beltéri burkolatok csúszásellenállás vizsgálatairól a Burkolástechnikai és Festéstechnológiai Konferencia keretében.
2013. július 1-től teljes egészében alkalmazni kell az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételeket meg állapító, 2011. március 9-én kiadott 305/2011/EU európai parlamen-ti és tanácsi rendeletet (CPR). Az ÉMI Nonprofit Kft. ezzel a kiadvánnyal kívánja segíteni az építés szereplőit, hogy megismerjék az újfajta teljesítménynyilatkozatokat és meg tudják követelni a betervezendő, majd beépítendő építési termékekhez.
A Löglen ügy kapcsán a könnyűszerkezetes készház piac szereplői között kialakult jogvita alapján az elmúlt időben többek között az írott és elektronikus sajtóban több cikk, ill. közlemény jelent meg, melyben számos hivatkozás történik az ÉMI Nonprofit Kft.-re. Érintettségünk okán a kialakult helyezettel kapcsolatban az alábbiakat rögzítjük.
Szeretettel meghívjuk a "Közösségi közlekedésben üzemeltetett gázüzemű autóbuszok beszerzésére vonatkozó ZBR pályázathoz" kapcsolódó tájékoztató rendezvényünkre december 19-ére az ÉMI Tudásközpontjába.
Az ÉMI Nonprofit Kft. és Szentendre város az EU által támogatott PIME’S projekt keretében sikeres nemzetközi konferenciát szervezett az ÉMI Tudásközpontban Szentendrén, 2013. november 21-én. A több mint 100 fős hallgatóság a PIMES projekt célkitűzéseivel és eredményeivel ismerkedhetett meg, elsősorban az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások nagyléptékű alkalmazásának kutatás fejlesztési kérdéseivel, és az intelligens város koncepció felé való nyitással.
255 pályázó, 48 nyertes és nettó 28 millió forintnyi kiosztott építőanyag. Ez az újjáélesztett Várépítő pályázat első két évének mérlege. A harmadik alkalommal nettó 13 milliónyi értékben pályázható termékek köre világítástechnikai eszközökkel, beltéri festékekkel és nyílászárókkal, valamint az ÉMI szolgáltatásaival is bővült. Az idei pályázatra 2014. február 28-ig lehet nevezni.
Sikeresen lezárult az ÉMI őszi rendezvénysorozata, ahol a legnagyobb érdeklődés CPR rendelet okozta változások iránt volt. Országosan 7 állomáson megrendezett szakmai napok előadásai letölthetők weboldalunkról.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. 2013. november 6-án, Budapesten szakmai konferencia keretében mutatta be a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia (NÉeS) megalkotását meghatározó uniós és hazai szabályozási keretrendszert, a stratégia tartalmi kérdéseit és a főbb cselekvési irányait.
Az ÉMI Nonprofit Kft. 2013. november 21-én Energiahatékonyság megvalósítása Európa szerte című kreditpontos konferenciájára várja az érdeklődőket az ÉMI Építőipari Tudásközpontba (2000 Szentendre, Dózsa György út 26.).
Az ÉMI Nonprofit Kft. november 6-án A Nemzeti Épületenergetikai Stratégia bemutatása című konferenciájára várja az érdeklődőket.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az egy ízben már kitolt határidőt további két hónappal meghosszabbítva, 2013. december 31-én 24 óráig várja a pályázatokat az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer Közösségi közlekedésben üzemeltetett földgázüzemű (CNG) autóbuszok beszerzését elősegítő alprogramban.
Az ÉMI Nonprofit Kft. 2013. november 13-án Szakértelem és biztonság című kreditpontos szakmai napjainak záró állomására Szentendrére várja az érdeklődőket. Az ÉMI 50 éves évfordulója alkalmából szervezett előadásokon olyan aktuális témákat ismerhet meg mélyebben, mint hogy:
Nemzeti Épületenergetikai Stratégiában mutatják be az épület-felújítások munkahelyteremtő és gazdaságfejlesztési potenciáját. A stratégiára alapozhatók a 2014 utáni széleskörű uniós energia-hatékonysági támogatások.
Szeptember 25-én az ÉMI Szentendrei Tudásközpontjában kerül megrendezésre a 4. Épületfelújítás Konferencia. A konferencia szakmai támogató partnere a BME Épületszerkezettani Tanszéke, fővédnöke az ÉMI Nonprofit Kft.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az eredeti határidőt egy hónappal meghosszabbítva 2013. október 31. 24:00 óráig várja a pályázatokat az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer Közösségi közlekedésben üzemeltetett földgázüzemű (CNG) autóbuszok beszerzését elősegítő alprogramban.
Az ÉMI Nonprofit Kft. Szakértelem és biztonság címmel kreditpontos szakmai napot szervez, melyre országosan 5 helyszínen várja az érdeklődőket szeptember 11-19 között Pécs, Győr, Debrecen, Miskolc, Szeged városokban. Az ÉMI 50 éves évfordulója alkalmából szervezett előadásokon olyan aktuális témákat ismerhet meg mélyebben, mint hogy:
Tájékoztatjuk partnereinket és az érdeklődőket, hogy 2013. augusztus 24-én, szombaton az ügyfélfogadás az ÉMI minden telephelyén szünetel.
Az Új Széchenyi Terv Társasházak Energetikai Felújítása Alprogramjára beérkezett, összesített igények lefedik a meghirdetett támogatási keretet, ezért a kiíró Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2013. augusztus 16-án felfüggeszti a pályázati konstrukciót. A 2013. augusztus 21-én 00:00 óráig postára adott pályázatok még feldolgozásra kerülnek.
Tisztelt Pályázók! A Társasházak Energetikai Felújítás Alprogram (ÚSZT-TEF) adatlapjai módosításra kerültek, kérjük lehetőség szerint pályázatukat a módosított adatlapok kitöltésével beadni szíveskedjenek.
Idén nyáron négy héten át dolgoznak régészek, egyetemisták és közmunkások a solti Tételhegyen, mely munkálatokat az ÉMI is támogatja. A kutatás szakmai irányítását az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport végzi, bázisintézménye a Kecskeméti Katona József Múzeum.
Az ÉMI Nonprofit Kft. megszerezte a jogosultságot, hogy a 2013.07.01-től hatályos 305/2011/EU építési termék rendelet (CPR) szerint, bejelentett tanúsító és vizsgáló szervezetként végezhesse az építési termékek teljesítmény állandóságának értékelését és ellenőrzését.
Tisztelt Pályázók! A Társasházak Energetikai Felújítás Alprogram (ÚSZT-TEF) adatlapjai módosításra kerültek, kérjük lehetőség szerint pályázatukat a módosított adatlapok kitöltésével beadni szíveskedjenek. Köszönettel: ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.
2013. júniusi 1-i hatállyal a Vidékfejlesztési Minisztérium feljogosította az ÉMI Nonprofit Kft-t a vízügyi építményfajtáknál kizárólagosan használt építési termékek tekintetében építőipari műszaki engedélyek kiadására és visszavonására. Ezzel egy fontos területen való bővítés lehetősége nyílt meg az ÉMI számára.
Az ÉMI Nonprofit Kft. Tanúsítási Irodája nevében szeretnénk felhívni a figyelmét, illetve segítséget nyújtani a hamarosan – 2013.07.01-től – érvénybelépő jogszabályváltozás kapcsán szükséges tudni- és tennivalókhoz.
Az ÉMI jelenlegi kollégái, Nyárády-Berzsenyi Győző és Tóth Balázs, valamint egykori vezérigazgatója, Karikás György is kimagasló szakmai munkájának elismerésére 2013. június 7-én a Magyar Építők Napján miniszteri elismerő oklevelet vehettek át.
A Nemzeti Épületenergetikai Rendszer (NÉeR) neer.emi.hu oldalán a részletes adatszolgáltatás határideje 2013. július 31-re módosult!
Az Magyar Út- Híd és Mélyépítő Laboratóriumok Szövetsége (ÚTLAB) 2013.05.22-ei közgyűlésén, a tagok titkos szavazásával elnökségi taggá választotta Nyiri Szabolcsot, az ÉMI Nonprofit Kft. Szakértői Iroda vezetőjét.
Az Új Széchenyi Terv keretében,,Környezettudatos energiahatékony épület” TÁMOP4.2.2.A 11/1/KONV-2012-0068 kutatás-fejlesztésére nyert közel 681 millió Ft-os támogatást a Nyugat-magyarországi Egyetem. A 2012. szeptember 1-én indult és 2014. december 31-ig tartó projekt célja a fa és a falapú anyagokhoz kapcsolódó CO2 megtakarítás és fa és cellulóz alapanyagok alkalmazása esetén a szénmegkötés kutatása. A projektet az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alapja társfinanszírozásával, 100%-os Uniós támogatással valósítja meg a Nyugat-magyarországi Egyetem két konzorciumi partner - az ERTI és az ÉMI bevonásával.
Példaértékű építőipari innovációs fejlesztés befejezését ünnepelték a projekt résztvevői 2013. május 10-én a Szentendrei Ipari Parkban. Az ÉMI Építőipari Tudásközpont ünnepélyes átadóján jelen volt Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára is. A most átadott épületet létrehozói a hazai energiatudatos építés bemutató helyévé szeretnék tenni. A beruházásnak az Új Széchenyi Terv és az Európai Unió PIME’S projektje által érintett értéke 1,817 milliárd Ft, a teljes beruházási érték a járulékos infrastrukturális projektelemekkel együtt azonban meghaladja a 2,4 milliárd Ft-ot.
A világ legjelentősebb építőipari kutatási és innovációs szervezetének, az Építésügyi Kutatás és Innováció Nemzetközi Tanácsának (CIB) elnökségi tagjává választották Matuz Gézát, az ÉMI Nonprofit Kft. vezérigazgató-helyettesét a CIB éves közgyűlésén.
A középületek energiahatékonysági korszerűsítésére vonatkozó hosszú távú stratégiák, cselekvési és megalapozott intézkedési tervek kidolgozásához elengedhetetlenek a központi költségvetési szervek vagyonkezelésében álló középületek energiafogyasztására, épületenergetikai adataira vonatkozó országos összesítésű információk megléte. A központi költségvetési szervek a neer.emi.hu oldalon tehetik meg az adatszolgáltatást.
MÁR AZ ÓVODÁBAN IS OKTATJÁK hogy… ..a legjobb energia a fel nem használt energia! Azonban kérdés, hogy megfelelő számban és minőségben állnak-e rendelkezésre olyan építőipari szakemberek hazánkban, akik megfelelő módon képesek elvégezni a meglévő épületek energia hatékony felújítását és a megújuló energiát hasznosító technológiák (pl. napkollektor, napelem, hőszivattyú, biomassza kazán) beépítését. Többek között erre kereste a választ a BUILD UP Skills Hungary (BUSH) projekt, mely az elért eredményeket, 2013. május 13. a projekt záró konferenciáján kívánja megosztani a szakmai közönséggel.
2012 decemberében vette kezdetét a féléven át tartó „Megtérülő energia” rendezvénysorozat, mely a lakosság számára a fenntartható életmódot és a tudatos energiafelhasználást kívánja népszerűsíteni. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében megvalósuló rendezvényeken és a rendezvényhez kapcsolódó weboldalon lehetősége nyílik az érdeklődőknek, hogy közvetlenül a megújuló energia szakértőitől tájékozódhassanak a megújuló energiaforrások alkalmazási lehetőségeiről, és a téma aktuális kérdéseiről.
Az ÉMI Nonprofit Kft. az idei CONSTRUMA kiállítás ideje alatt "Az épületfelújítás 21.századi kihívásai" címmel konferenciát szervezett 2013. április 12-én a Hungexpo Konferencia központjában. A konferencián közel 200 fő vett részt, valamint az elhangzott előadások a konferenciát követően is foglalkoztatták a látogatókat. A konferencia anyagai itt tölthetők le.
Mintegy ötvenezer látogató járt a Budapesti Vásárközpontban a Construma kiállításcsoport rendezvényein az elmúlt öt nap alatt - tájékoztatta a HUNGEXPO Zrt. sajtóosztálya a kiállítások zárása után, vasárnap este, az MTI-t.
Megjelent a NER300 program újabb pályázati felhívása: az Európai Bizottság a program keretében közzétett új pályázatával olyan innovatív technológiák erőművi projektjeinek megvalósítására biztosít támogatást, amelyek a szén-dioxid biztonságos leválasztására és geológiai tárolására, a megújuló energiaforrások hasznosítására, valamint intelligens hálózatok fejlesztésére irányulnak - számol be az MTI.
Nincs más hátra, mint előre! – erre jutottak a hazai építésipar szereplői a tervezőmérnököktől az építési vállalkozókon át az építőanyag-kereskedőkig. Az elhúzódó, totális válság időszakát most a jövőre való közös felkészüléssel, a potenciális megrendelői kör tájékoztatásával és az újdonságok, a korszerű megoldások megismertetésével vészelik át.
Az ÉMI Nonprofit Kft. az idei CONSTRUMA kiállítás ideje alatt "Az épületfelújítás 21.századi kihívásai" címmel konferenciát szervez 2013. április 12-én a Hungexpo Konferencia központjában, melyre várja az érdeklődőket. A konferencia részletes programját és a jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókat itt olvashatja.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) pályázati úton biztosít lehetőséget innovatív energetikai projektek bemutatkozására az idei RENEXPO kiállításon, a két szervezet közös innovációs szigetén. A nyilvános pályázaton a kiállítás profiljába illeszkedő (megújuló energia, energiahatékonyság) termékeket és szolgáltatásokat indíthatnak elsősorban feltalálók, kis- és középvállalkozások, innovációs szervezetek és egyesületek.
2013. március 8-án megrendezésre került a II. BUSH konferencia, mely megosztotta a projekt szakmai előrehaladottságát a széles szakmai közönséggel. A készülő új felnőttképzési törvény mellett, az előadók beszámoltak elképzeléseikről az építőipari szakképzésről, annak érdekében, hogy megfelelő szakemberek (pl. nyílászáró szerelő, hőszigetelő, épületgépész technikus, stb) álljanak rendelkezésre a piacon, és hogy a meglévő épületek felújításánál, újak kivitelezésénél az energiahatékonysági elvek minden esetben megvalósulhassanak.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium összesen 1,6 milliárd forint támogatást ad új, gáz meghajtású (CNG) autóbuszok beszerzéséhez állami vagy önkormányzati tulajdonú közösségi közlekedési társaságok számára. A pályázati úton elnyerhető forrásból az azonos műszaki tartalmú dízelüzemű és gázüzemű járművek árkülönbözete fedezhető.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a tavaly év végi sikeres kvótaértékesítéseknek köszönhetően 4,56 milliárd forintos keretet biztosít újabb támogatások megítéléséhez a Zöld Beruházási Rendszer lezárt Panel II. pályázatán. A többletforrásból a korábban benyújtott, de miniszteri döntéssel még nem rendelkező pályázatok kaphatnak hozzájárulást panellakások felújításához, energetikai korszerűsítéséhez.
„Megkezdődik a kettes blokk pihentetőmedencéjében lévő, 2003-ban megsérült, 2006–2007-ben hermetikus tokokba helyezett üzemanyag elszállításának előkészítése” – jelentette be Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója.
Együttműködési megállapodást írtak alá az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI) és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont (MTA BTK) vezetői 2012. december 19-én, Budapesten. A dokumentum alapján az állami tulajdonú társaság öt éven át évi egymillió forinttal járul hozzá a régészeti ásatások jövő nyárra tervezett újraindításához a Solt város melletti Tételhegyen. A felek távlati célja egy nemzeti emlékhely létrehozása a kiemelkedő jelentőségű történeti helyszínen.
2012. november 22-23-án rendezendő CONCERTO Workshopra várunk minden érdeklődőt, akik az energiahatékonyság megvalósítását célként kitűző európai projektekről (GSC, CONCERTO, PIME’S, GEOCOM, STACCATO), azok jó gyakorlatairól és aktuális helyzetükről szeretnének többet megtudni.
Azt, hogyan lehet gazdaságilag nehéz időkben a terveket módosítani és sikerre vinni, mutatta meg a CONCERTO-projektek brüsszeli konferenciája, amely az épületekben felhasznált megújuló energiákkal és az energiahatékonysággal foglalkozott. A 22 támogatott európai projekt koordinátorai tapasztalatcserére gyűltek össze Brüsszelben.
Az ÉMI által koordinált Build Up Skills Hungary projektben elkészült Helyzetértékelő tanulmány „A magyar épület-energiahatékonysággal és megújuló energia használattal kapcsolatos képzési adottságokról és igényekről” kerül bemutatásra a 2012. október 26-án megrendezésre kerülő Build Up Skills Hungary I. konferenciáján. A rendezvényre várunk minden érdeklődőt.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a beérkező kéréseket mérlegelve meghosszabbítja az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram pénzügyi elszámolásainak benyújtására vonatkozó határidőt. A pályázók a napkollektoros kiírás nyerteseihez hasonlóan 2012. november 20-ig adhatják be az elszámolásokat.
A Zöld Beruházási Rendszerhez (ZBR) kapcsolódó egyes pályázatok kezelését az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI) veszi át a Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Kft.-től.
A miniszterelnök a nemzeti fejlesztési miniszter javaslatára, 2012. szeptember 19-ei hatállyal Horváth Attila Imrét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Zöldgazdaság Fejlesztéséért, Klímapolitikáért és Kiemelt közszolgáltatásokért Felelős helyettes államtitkárává nevezte ki. (123/2012. (X. 4.) ME határozat)
A uniós Megújuló Energia Stratégiáról és a transzeurópai energiainfrastruktúráról folytattak irányadó vitát a tagállami küldöttségek az uniós Energia Tanács informális ülésén 2012. szeptember 17-én, Nicosiában. A Holoda Attila helyettes államtitkár vezette magyar delegáció korábbi módosítási javaslatait fenntartva összességében mindkét kezdeményezést támogatta.
Örömmel értesítjük tisztelt partnereinket, illetve leendő partnereinket, hogy az ÉMI, mint bejelentett vizsgáló és tanúsító szervezet sikeresen bővítette a megfelelőségigazolási eljárások alapjául szolgáló műszaki specifikációkat tartalmazó műszaki területét.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az eredeti, szeptember végi határidőt meghosszabbítva 2012. november 20-ig teszi lehetővé a pénzügyi elszámolások benyújtását a Zöld Beruházási Rendszer napkollektoros pályázatán.
Az Új Széchenyi Terv fűtési rendszerek korszerűsítést támogató alprogramjára beérkezett, összesített igények lefedik a meghirdetett támogatási keretet. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a 2012. szeptember 07–én 12:00 órakor a beérkezett pályázatok feldolgozásáig felfüggeszti a konstrukciót.
Hosszú munka eredményeként most már a nagyközönség is az ÉMI megújult honlapján kereshet információkat a vizsgálatokról, tanúsításokról, minősítésekről.
A magyar épületállomány energiahatékonysági felújítási programja
A Fűtéskorszerűsítés pályázatok benyújtására 2012 augusztus 27 0:00 órától az uszt-futeskorszerusites.hu oldalon nyílik lehetőség.
A júniusban hagyományosan Münchenben megrendezésre kerülő Intersolar Europe a világ legnagyobb napelem és napenergia témájú szakkiállítása. Idén újfent felismerhetőek voltak olyan trendek, melyek befolyással lehetnek az elkövetkezendő évek építési és felújítási projektjeire.
Ez év januárjában indult útjára csaknem egy éves előkészítő munkák és egyeztetések eredményeként a Közép-európai Programok „Az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások alkalmazásának demonstrálása középületek példáján” elnevezésű projektje.
Az izzókat az ÉMI Nonprofit Kft. budapesti telephelyén lehet átadni.